Vörösiszapper: sejtették, hogy át fog szakadni a tározó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A vörösiszap-katasztrófa napján a mentésben részt vevő tűzoltók tanúkénti meghallgatásával folytatódott a büntetőper tárgyalása pénteken.

MD
2013. 07. 12. 18:30

Egy másik tűzoltó – aki az első riasztást fogadta 12.20 körül – szintén fenntartotta a nyomozás során tett vallomásait. A tárgyaláson közölte: a rendőrség ügyelete hívta a tűzoltóságot azzal, hogy Kolontár felé a tározó oldalán folyik le az iszap. A szolgálatparancsnok a helyszíni információk alapján határozta meg a feladataikat, az anyag tulajdonságairól is ott, tőle szereztek tudomást – mondta a tanú.

Az utolsóként meghallgatott szolgálatparancsok vallomása szerint Kolontáron az ötödrendű vádlott D. Józseffel, a hidrátgyártás-divízió igazgatójával találkozott, tőle kért információt a vörösiszapról, amit elegendőnek minősített.

A Mal Zrt. ajkai telephelyén lévő X-es számú vörösiszap-kazettánál 2010. október 4-én bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a cég vezetői és alkalmazottai, összesen 15 ember ellen, a büntetőtárgyalás tizenegy hónapja tart.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.