Bajnaiék az egyeztetések egyeztetésének az egyeztetését folytatják

Tűkön ülve várja a Fidesz, hogy az egyeztetésnek hívott baloldali sumákolásról halljon is valamit. A pártszóvivő szerint Bajnai Gordonék hatalmi kérdéseken civakodnak.

BuL
2013. 08. 21. 12:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz szerint sumákolás folyik a baloldalon zajló egyeztetésekről, amelyek nem az embereket és a családokat érintő ügyekről, hanem személyi és hatalmi kérdésekről szólnak csupán. Erről Zsigó Róbert, a nagyobbik kormánypárt szóvivője beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Felidézte, hogy a múlt hét végén jelent meg beszámoló a baloldal újabb sikertelen alkudozási állomásáról. Hozzátette: továbbra sem tudni, hogy a „bukott baloldal” hetek óta tartó, zárt ajtók mögötti alkudozási folyamatáról miért nem beszélnek.

– Úgy tűnik, sumákolnak, ez már „az egyeztetések egyeztetésének az egyeztetése”, ideje lenne, ha konkrétumokról beszélnének – jegyezte meg.

A szóvivő azt mondta: nem az embereket, családokat érintő ügyekről, hanem csak személyi és hatalmi kérdésekről szól az egyeztetés, és egyes hírek szerint abban sem sikerült megállapodniuk, miről is kellene tárgyalniuk. A magyar emberek ugyanakkor válaszokat szeretnének kapni, nem csak szivárogtatásokat, és félinformációkat.

Zsigóék kíváncsiak arra, Mesterházy Attila belement-e, hogy Bajnai Gordon eltörölje a rezsicsökkentést, rábólintott-e arra, hogy a családi adókedvezményeket elvegyék a magyar családoktól. Zavaros félinformációk szólnak arról, hogy több adókulcsot akarnak bevezetni, ami világosan adóemelést jelent – tette hozzá, hangsúlyozva: pontosan tudni szeretnék mennyivel növelnék újra az adót, és az megint elviszi-e a fizetések felét.

Arra is választ kell adniuk, hogy hajlandóak lennének-e megtartani a Fidesz által elindított pedagógusbér-emelési programot, illetve hogy mi lenne a magyar kisvállalkozások adókedvezményével, megint visszajönne-e a „multik, illetve offshore-lovagok világa”.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott: ugyanazok egyezkednek, akiknek a szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikája már egyszer tönkretette az országot. Kijelentette, hogy 2002 és 2010 között, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején megduplázódott a munkanélküliség, az államadósság, és két és félszeresére nőtt a családokat terhelő rezsi költsége. Hozzátette: egyszer már veszélybe sodorták Magyarországot, és most újra erre készülnek. A magyar emberek nem kérnek többet a bukott baloldal alkalmatlanságából és a sumákolásból – jelentette ki a fideszes politikus.

A Dunaferr visszavásárlását érintő kérdésre megerősítette: a kormány minden segítséget megad a leépítésben érintett dolgozóknak. A kormánypárti politikus úgy tudja, hogy a kabinet még a héten vételi ajánlatot tesz a vállalatra, de pontos összeget nem tudott mondani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.