A kormány még a héten ajánlatot tesz a Dunaferr-re

Varga Mihály bejelentette: a kormány még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re.

WA
2013. 08. 19. 18:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 esti Híradója tudósítása szerint. A miniszter, aki a Hír TV-nek adott interjújában már beszélt az elképzelésről, közölte: délelőtt tájékozódott, egyeztetett a Dunaferr vezetőségével, és ez alapján döntött már hétfőn a kormány.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy elhibázottnak tartják a Dunaferr 2004-es privatizációját. Hozzátette: az ár kérdése és a körülmények tisztázása nagyon fontos a kormány számára. Úgy fogalmazott: „Én azt gondolom, hogy ha van egy pozitív hozzáállás a mostani tulajdonosok részéről, akkor akár már az őszre, szeptember végére, október közepére meg lehet állapodni a legfontosabb kérdésekben.”

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy ha nem fogadja el a tulajdonos az ajánlatot, akkor a kormány feladata segítséget nyújtani minden olyan embernek, akit elbocsátanak. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat például ügyfélszolgálatot nyit a cégnél.

Varga Mihály hétfőn délelőtt a cég vezetésével folytatott személyes egyeztetést követően újságírói kérdésre még úgy fogalmazott, a Dunaferr „visszaállamosítása” nem merült fel. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a cégre szükség van. A Dunaferr helyzetéről a székesfehérvári kihelyezett kormányülésen is tárgyaltak.

A dunaújvárosi önkormányzat a megyei kormányhivatallal együttműködve minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja azokat, akiket a Dunaferr el akar bocsátani – reagált közleményében még pénteken Cserna Gábor (Fidesz), Dunaújváros polgármestere az MSZP és a DK közös, a Fejér megyei városban tartott pénteki sajtótájékoztatójára. A minisztérium és a munkaügyi központ mindent megtesz annak érdekében, hogy a leépítéssel érintett munkavállalók megkapjanak minden szükséges segítséget mielőbbi elhelyezkedésük érdekében – hangsúlyozza a minisztérium.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.