Négynapos hétvége: ügyeleti rend szerint működnek az egészségügyi szolgáltatók

Ügyeleti rend szerint működnek az egészségügyi szolgáltatók és a patikák a négynapos ünnepi hétvégén, a közösségi közlekedés rendje is változik.

2013. 08. 16. 15:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton és vasárnap a szokásos rend szerint működnek azok a gyógyszertárak, amelyek ezeken a napokon egyébként is nyitva tartanak. Hétfőn a szombati nyitva tartás szerint dolgoznak. Augusztus 20-án, kedden ügyeletet látnak el az arra kijelölt gyógyszertárak – írta az ÁNTSZ. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a patikák bejáratánál ki kell írni a legközelebbi ügyeletes gyógyszertár elérhetőségét, továbbá a legközelebbi háziorvosi és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát.

Az ügyeletes gyógyszertárakról az ÁNTSZ honlapján tájékozódhatnak. A hosszú hétvégén a megyék sürgősségi beutalási rendjéről, valamint a háziorvosi ügyeletekről a kormányhivataloknál kérhetnek felvilágosítást. Az ÁNTSZ közleményében arra is kitért, hogy ha mérgezés gyanúja merül fel, az év minden napján, 24 órában működő egészségügyi toxikológiai szolgálatot keressék, amelynek ingyenesen hívható száma 06-80-20-11-99.

Több egységgel és a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek segítségével biztosítja az ünnepi rendezvényeket az Országos Mentőszolgálat – közölte a szervezet szóvivője pénteken az MTI-vel. Győrfi Pál közleménye szerint a szolgálat részletes mentési tervet dolgozott ki az állami rendezvények egészségügyi biztosítására. A fővárosban és hat balatoni helyszínen zajló eseményekre a mentők megfelelő erőkkel és szervezettséggel készülnek.

A budapesti tűzijáték résztvevőire a szokásos létszámon, mentőkapacitáson felül 34 mentőegység (rohamkocsik, esetkocsik, két tömeges baleseti egység) vigyáz majd a Duna két oldalán. A mentők munkáját a Magyar Vöröskereszt önkéntesei is segítik, akik gyalogos elsősegélynyújtóként a tömegben előforduló rosszullét, sérülés esetén a táskájukban levő felszerelésekkel megkezdik az ellátást, és a helyszínre navigálják a mentőautót.

– Csaknem százhúsz tűzoltó biztosítja a tűzijátékot Budapesten és a Balaton-parton az augusztus 20-ai állami ünnepen – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken.

 

– Úgyszintén pénteken Barack Obama amerikai elnök üdvözlő táviratot küldött Áder János köztársasági elnöknek a nemzeti ünnep alkalmából.

 

– Az idei rendezvények különlegessége, hogy a Nagyon Balaton eseménysorozat keretében számos tóparti városban is színes családi programokkal, koncertekkel és tűzijátékkal emlékeznek a magyar állam alapításának évfordulójára. A programokra több százezer vendéget várnak határon innen és túl.

A Balaton partján Zamárdi, Balatonlelle, Siófok, Keszthely, Zánka és Balatonfüred ünnepi eseményeire települnek ki a mentők, esetkocsikkal, speciális gyermekmentő-orvosi kocsival, valamint mentőmotorral. A mentők tevékenységét a fővárosban és a Balaton térségében is kifejezetten erre a célra létesített mentésirányítási központok hangolják össze, irányítják.

A mentők arra kérik az ünnepi eseményekre látogatókat, hogy figyeljenek az orvosmeteorológiai előrejelzésekre, hőség esetén igyanak sok folyadékot, öltözzenek szellős, természetes anyagból készült ruhába. Viharos időben lehetőleg ne fák alatt, hanem épületekben keressenek menedéket, a terület elhagyásakor pedig kövessék a biztonsági utasításokat. A rendezvények helyszínén baleset vagy rosszullét esetén a rendezőktől vagy az elsősegélynyújtóktól, mentőktől kérjenek segítséget – javasolta Győrfi Pál.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint a vonatok vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek, a munkanap-áthelyezés miatt pedig augusztus 24-én, szombaton a pénteki menetrend lesz érvényben.

A vasúttársaság mentesítő és éjszakai járatokat indít, valamint az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművet közlekedteti, továbbá ahol az utasforgalom indokolja, ott a vonatok egy vagy több kocsival megerősítve közlekednek.

A tűzijáték után a Nyugati pályaudvarról mentesítő vonat indul 23 órakor Szegedre. Rendkívüli éjszakai járat közlekedik Fonyódról augusztus 21-én 2.07 perckor Székesfehérváron át a Déli pályaudvarra.

Emellett kedden késő este Budapestről Kunszentmiklós-Tass helyett Kiskunhalasig, Pusztaszabolcs helyett Dunaújvárosig, Komárom helyett Győrig, Székesfehérvár helyett pedig Fonyódig közlekedik egy-egy járat.

Változik a Volánbusz menetrendje is, szombaton a szabadnapi, vasárnap, hétfőn és kedden a munkaszüneti napi rend szerint közlekednek a buszok.

Budapesten több BKK-járat is módosított útvonalon közlekedik már hétfőtől, és forgalmi korlátozások is lesznek. Hétfő nulla órától szerda hajnalig lezárják egyebek mellett a Bem rakpartot a Halász utca és a Bem József tér között, a Batthyány teret, a Lánchidat, az Alagutat, a Clark Ádám teret, hétfő és kedd reggel a Hősök terét a tisztavatás miatt. Kedd délután a Szent Jobb-körmenet miatt 17 órától 19 óráig a Szent István-bazilika – József Attila utca – Széchenyi István tér – Akadémia utca – Arany János utca – Szent István-bazilika útvonalat. A tűzijáték miatt kedden 17 órától várhatóan 23 óráig lezárják a Petőfi híd – Irinyi József utca – Karinthy Frigyes út – Móricz Zsigmond körtér – Villányi út – Alkotás utca – Vérmező – Margit körút – Bem József utca – Tölgyfa utca – Margit híd által határolt részt a Dunáig. Várhatóan 19 órától nem lehet majd használni az Erzsébet hidat, és a Margit híd – Szent István körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Kiskörút – Szabadság híd – Bartók Béla út – Villányi út – Alkotás utca – Vérmező út – Margit körút által határolt területet sem.

A kisföldalatti és a metrók a megszokottnál hosszabb ideig, 23 óra után pedig 10 perces követéssel közlekednek, az utolsó szerelvények 1.15-kor indulnak a Deák Ferenc térről a végállomásokra. Módosul továbbá egyebek mellett a 2-es, a 18-as, a 19-es, a 41-es és a 61-es villamos, valamint az 5-ös, a 7-es, a 7A, a 7E, a 107E, a 9-es, a 11-es, a 16-os és 86-os busz menetrendje is. Több éjszakai busz egyes szakaszokon sűrűbben jár, a 914A szerdára virradóan nem közlekedik, a 990-es pedig módosított útvonalon szállít utasokat vasárnap éjszakától szerda hajnalig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.