„Együtt az ország” – ünnepségek, tűzijátékok augusztus 20-án

Az idei augusztus 20-i programokra több százezer vendéget várnak a szervezők.

TK
2013. 08. 14. 9:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A programokat szerdán Budapesten ismertette a szervező Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), valamint az együttműködő szervezetek, köztük az MTVA, a Margitszigeti Szabadtéri Színház, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a VOLT produkció vezetői.

Budapesten a hagyományoknak megfelelően 20-án reggel katonai tiszteletadás mellett vonják fel Magyarország lobogóját, majd következik a tisztavatás és a családi programok a Clark Ádám téren és a budai Várban. Délután öt órakor kezdődik a bazilikában az ünnepi szentmise, majd a Szent Jobb körmenet, este kilenc órakor pedig a tűzijáték uszályokról, valamint a Lánchídról.

Már az ünnep előtt két nappal, augusztus 18-án megkezdődik a Nagyon Balaton elnevezésű rendezvénysorozat. A teljes régiót érintő program keretében három nap alatt több helyszínen – Balatonbogláron, Balatonlellén, Zamárdiban, Zánkán, Siófokon, Veszprémben, Balatonfüreden, Tihanyban, Révfülöpön, Fonyódon és Keszthelyen – tartanak majd koncerteket, sport-, családi és gyermekprogramokat.

Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepi szlogenre utalva azt hangsúlyozta, augusztus 20-a mindig erőt adott a magyaroknak, és a júniusi árvíz idején is megmutkozott, hogy az ország lakossága képes együtt mozdulni.

A két helyszínről szólva azt mondta, Budapest a tradíció, míg a Balaton a lendület és a fiatalosság jelképe lesz.
Ismertetése szerint a Balatonra is több százezres tömeget várnak, és az M7-es autópályán jelentős forgalomra számítanak, ezért most az Állami Autópálya Kezelő Zrt. képviselője is az operatív törzsben ül majd. Az operatív törzs központja a KIM Kossuth téri épületében lesz, és a testületnek lesz egysége a Balatonnál is. Mintegy 12 ezer ember vesz majd részt az események lebonyolításában, biztosításában, és az Országos Mentőszolgálat minden egysége dolgozik majd a rendezvények idején.

Kérdésre válaszolva elmondta, az állam összesen 250 millió forintot költ az ünnepi rendezvényekre, ebből 150 milliót a tűzijátékokra. A közreműködő szervezetek és önkormányzatok vállalásai nagyjából 100 millió forinttal teszik olcsóbbá a nemzeti ünnepet. A részletes program a www.augusztus20.kormany.hu oldalon olvasható. A tűzijáték megrendezését a közbeszerzésen ugyanaz a cég nyerte el, mint tavaly. Ugyanaz a zene szól majd és ugyanaz a látványvilág lesz látható a budapesti és a balatoni tűzijátékok idején – tette hozzá.

A változások között említette, hogy a budapesti tűzijáték után várhatóan sokan nem mennek majd haza, mert a Naphegy lábánál, a Dózsa György téren ingyenes Ákos-koncertet tartanak.

Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hoigy legnagyobb rendezvényük a Mesterségek Ünnepe lesz a budai Várban, ahol kézműveseik mintegy félszáz műhelyben mutatják be mesterségbeli tudásukat.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója ezzel kapcsolatban azt mondta, 19-én és 20-án a Széll Kálmán térről gyakorlatilag egy-két percenként indulnak majd járataik a várba, és kisegítő járatot is indítanak majd a Deák Ferenc térről 216-os jelzéssel.

Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke azt közölte: ahogy a korábbi években is, a közmédia közvetíti az ünnepi eseményeket, ugyanakkor a hagyományos programok mellett egyebek mellett jelen lesznek a balatoni helyszíneken, valamint Budapesten, a Lánchíd mellett felállított szabadtéri színpadon. Ott a gyerekcsatornák műsorvezetői és a tévémaci is várja a gyerekeket, később pedig a Dankó Rádió színes programja várja a nézőket. Ifj. Sánta Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész és prímás zenekarával népszerűsíti a rádiót. A Felszállott a páva díjnyertesei 18.30-tól 40 perces fergeteges műsort adnak, amelyet 20.15-től az M1 és a Duna World nézői is megtekinthetnek. Lencsó Rita az idei ünnep különlegességének nevezte, hogy Erkel Ferenc István király című, ritkán játszott operáját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadról közvetíti majd a köztelevízió.

Lobenwein Norbert, a VOLT produkció fesztiváligazgatója, a Nagyon Balaton fesztivál szervezője arról beszélt, tíz helyszínen lesznek jelen a régióban, és több helyen együttműködnek az önkormányzatokkal. A szervező a programok között említette a 18-i LGT-koncertet az alsóörsi Európa Kempingben, valamint a zamárdi, a zánkai, a siófoki, a veszprémi, a balatonfüredi, a tihanyi, a révfülöpi és a keszthelyi fesztiválokat, utcabálokat, melyeken mások mellett fellép a Quimby, a Kaláka, Palya Bea, Szalóki Ági, Fenyő Miklós, valamint dzsesszegyüttesek.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, külön, részletes tájékoztatást adnak majd a forgalmi változásokról, amelyek már 19-én érintik a járatokat. Közölte, a budai belváros lényegében zárva lesz a közúti forgalom előtt, ezért arra kért mindenkit, lehetőleg tömegközlekedéssel érkezzen a tűzijátékra. Elmondta azt is, az Ákos-koncert miatt több járat menetidejét is meghosszabbítják, sűrítik, és mind a három metró járni fog; az utolsó szerelvények hajnali negyed 2-kor indulnak a Deák tértől. Azt is kérte, akik a Balaton felől érkeznek késő este Budapestre, lehetőleg a Rákóczi hídon vagy az M0-son közelítsék meg a pesti oldalt.

A milotai mézes grillázstorta nyerte el idén a Magyarország Tortája címet, a ribizlihabos-almás réteges lett Magyarország cukormentes tortája, a Szent István-napi kenyér versenyének győztese pedig a tönkölybúzás-joghurtos kenyér lett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.