Szanyi a Népszabadságnak: A mi pénzünkön minket gyaláztok

A szocialista politikus porig alázta a lap publicistáját, akitől afelől érdeklődik: ha már az MSZP adja a pénzt a Népszabadságnak zsömlére és párizsira, miért gyalázzák a pártot.

Gabay Balázs
2013. 08. 25. 12:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szanyi Tibor mutogatta már középső ujját a parlamentben, románozott le magyarokat, kampányolt áfamentes guminőért, sőt nemrégiben a pártjához közeli újságnak, a Népszabadságnak is nekiment. Szanyi nem rejtette véka alá véleményét, és azt mondta, „a lap egy elképesztően erős szolgalelkűséget produkált bárminő liberális áramlat javára, ugyanakkor a baloldaliságot továbbra is áporodott szutyokként kezeli. Ha valaki független újságírást akar, akkor tegye azt, de ehhez potenciális finanszírozóként ne az MSZP-t k*rogassa, pl. blogban.”

Nos, a csörte – bár a szociknak ez minden bizonnyal inkább árt, mint használ – nemhogy elhalkult volna, inkább folytatódott. A frissen házasodott politikus Pető Péter népszabis publicisztikáján háborodott fel, de nagyon. Az újságíró írásában egyenesen Orbánhoz hasonlította Szanyit, aki szerinte „olyan független sajtóról tereferél, amelyet párt finanszíroz, továbbá lapszerkesztői tehetségét fölvillantva, a hírműfaj irányába orientálná a kollégákat ahelyett, hogy esszékkel szórakoztatnák magukat”.

Pető mindezt annak kapcsán vetette fel, hogy a brit kormány néhány napja nem mindennapi módon üzent a The Guardiannak, hogy a lap semmisítse meg az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) óriási botrányt kiváltó adatgyűjtési programjáról beszerzett dokumentumait. A módszer roppant egyszerű volt: a terrorizmusellenes törvényre hivatkozva órákra feltartóztatták az újság egyik riporterének élettársát egy londoni reptéren.

Szanyi képtelen volt palástolni felháborodását, és a cikkhez írt kommentekben állította virtuális kivégzőosztag elé Petőt. Aljas hazugsággal vádolta meg a cikkírót, majd rátért a lényegre, a pártfinanszírozott újságírás velejére. „Kedves Péter.....ti ácsingóztok nálunk finanszírozásért. Konkrétan pénzért, amelyből talán konkrétan már meg is vetted a mai tíz deka párizsidat, meg a két zsömlédet. S hogy végképp tiszta legyen a kép: azért beszélhetünk párt finanszírozta sajtóról, mert nem az én tereferémben, hanem a véres valóságban létezik az a tény, hogy az MSZP a pártalapítványán keresztül közvetetten a lapodat kiadó cég kisebbségi tulajdonosa.”

Mint ismeretes, a Ringier és a szerkesztőségi tagok mellett az MSZP által gründolt Szabad Sajtó Alapítványnak is van tulajdoni része a Népszabadságban. Szanyi ebből kiindulva próbálja elmagyarázni Petőnek: ha már a szocialisták adják a pénzt a lap megjelenéséhez, hadd szabják meg ők az irányt a cikkek tartalmát és hangvételét illetően. „Mi, mint párt....kevésbé vagyunk érdekeltek abban, hogy a mi pénzünkön minket gyalázzatok, főleg, ha ezt a valódi tájékoztatás terhére teszitek. Szerintem ezért hát ne visongj a sajtószabadság, meg a szerkesztői függetlenség oltárán! Hidd el, egy árva szót sem fogok szólni, ha a publikációidat saját magad fogod kiadni.” Majd így folytatja: „határozottan azt gondolom, hogy a pártom által kifejtett álláspontoknak nagyobb a hírértéke, mint a köldöknéző újságírói letyefetyének”.

A szoci megmondóember végezetül arról tudakozódik az újságírónál, „vajon miért is nincs joga a brit kormánynak azt követelni egy brit laptól, hogy semmisítse meg az illegálisan birtokába jutó, és brit államtitkokat tartalmazó dokumentumokat? Esetleg azt se bánnám, ha e tárgykörben kikérnéd a TEK véleményét is, vajon ők mit tennének, ha a Népszabadság azzal hencegne, hogy magyar államtitkokat tartalmazó papírok tömkelegét őrizgeti illegálisan.”

Na, ez tényleg érdekes helyzet lenne.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.