Megszólal a hamisító: kitervelt szoci akció volt

Kamerán kívülről, egészen pontosan egy fotelből nézte végig Kőrös Gusztáv, hogy miként készül az oktatófilm.

MNO
2013. 10. 28. 20:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kőrös Gusztáv, a solti roma önkormányzat elnöke, az elhíresült bajai videó egyik készítője nyilatkozott az ATV Egyenes beszéd című műsorában – elmondta, hogy a videót a fehérvári sporttagozat elnökéhez kellett eljuttatnia. A készítésekor ott volt a szobában, nem ő videózott, hanem a kamerán kívül egy fotelben ült. Elmondása szerint a szobában öten voltak, a hatodik készítette a felvételt, melyet Budapesten adott át a Fejér megyei sporttagozat elnökének, Károlyi Attilának. A felvétel Király György megbízására készült a két választás közt oktatóvideó céljából, és Kőrös szerint egy Borsod megyei konferencián akarták bemutatni az ottani romáknak. A felvételért nem kértek és nem kaptak pénzt – tette hozzá. A történtek ellenére úgy gondolja, a felvétel mondanivalója valós, a rendszerváltás óta a romákat mindig megvették különböző ígéretekkel a különféle pártok.

Kőrös elmondása szerint azért kérték, hogy a médiában már elhangzott nevek (Ajtai, Zsigó) legyenek a felvételen, hogy hihetőnek tűnjön.

Szerinte jó, hogy végre valaki ki akarja mondani, hogy hagyják békén a romákat, hadd döntsék el maguk, hogy kire akarnak szavazni. Károlyi Attilát régóta ismeri, szerinte a romák számára szervezett sporttagozat egy „k*** jó ötlet”, ezért segített neki abban, hogy oda toborozzon embereket. Elmondta, hogy Dunaharasztiban adta át a videót Károlyinak, aki aztán Király Györggyel együtt bevitte az MSZP székházba.

Elmondása szerint nem magától lépett ki a Demokratikus Koalícióból, erre Varju László pártigazgató szólította fel. Ez őt rosszul érintette, mivel szerinte a tagsága felfüggesztése lett volna jogos, amíg a vizsgálat tart. Kőrös állítja, hogy a DK előtt soha nem volt tagja egy pártnak sem, azt ugyancsak tagadta, hogy korábban támogatta volna a Fideszt. Kőrös úgy véli, csőbe húzták őket, a szocialisták kihasználták a Károlyi Attilával való barátságát.

A videó elmondása szerint október 17-én a déli órákban már az MSZP székházában volt. Véleménye szerint ez egy szándékosan kitervelt akciója volt az MSZP-nek. Mélyen elítéli azokat a pártvezetőket, akik ilyen aljas, undorító, mocskos módon akarnak választást nyerni. Szerinte az MSZP most hasba szúrta magát.

A Hvg.hu október 18-án tett közzé egy felvételt, amellyel az állítólagos bajai fideszes szavazatvásárlást akarták bizonyítani. Ehelyett azonban a rendőrség kiderítette: a felvételt megrendezték, két nappal a bajai időközi választás után készült, és a szocialista párt székházába szállították, csak utána kerülhetett a Hvg.huhoz. A szocialisták feljelentést tettek a rendőrségen, viszont hallgattak róla, hogy a birtokukban volt az anyag, és még az MSZP elnöke is a Hvg.hura hivatkozva rukkolt elő vele sajtótájékoztatóján. A videót korábban hitelesnek beállító Hvg.hu főszerkesztője október 23-án lemondott. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség több embert kihallgatott, köztük Kőröst is. (A Magyar Nemzet vezércikkét itt olvashatja el.)

A bajai videóhamisítási botránnyal kapcsolatban a szocialisták vezetője a Bajnaival kötött megállapodáskor még úgy nyilatkozott: egyetlen MSZP-s politikusnak sincs köze a videó elkészültéhez. Azóta az is kiderült: az MSZP Jókai utcai székházának térfigyelő és biztonsági kameráit is elemzi a rendőrség, hogy információkat szerezzenek a videóval kapcsolatban.

Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója múlt csütörtökön bejelentette: a Fidesz válaszokat vár a DK-t vezető Gyurcsány Ferenctől a bajai választási videó ügyében, miután belekeveredett a párt egyik, azóta kizárt tagja is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.