A Fidelitas posztján megerősített vezetője a Fidesz legfelkészültebb stratégiai partnereként jellemezte a kormánypárt ifjúsági szervezetét. Hangsúlyozta, a Fidesz nem készülhetne választási győzelemre fiatalok és így a Fidelitas nélkül. Mihalovics Péter erős szervezettségükre utalva hangsúlyozta, a Fidesz egyetlen szövetségeseként tudják mind a 106 egyéni választókerületben koordinátorokkal segíteni a kormánypártot a közelgő kampányban.
A választmány vezetője a Fidelitas legfontosabb feladatának nevezte, hogy hidat verjenek a politikai döntéshozók és a fiatalok között, továbbá támogassák a kabinet családok és a fiatalok itthoni boldogulása érdekében hozott lépéseit. Mihalovics Péter Európa és Magyarország egyik legnagyobb problémájaként jellemezte a fiatalok munkanélküliségét, de szerinte a kormány munkahelyvédelmi akciótervével sokat tett azért, hogy a lehető leghamarabb megoldódjon ez a probléma. Szintén sikeres kezdeményezésként említette a kormány Új Nemzedék Programját, amelyben életviteli tanácsokkal segítik a fiatalokat az ország több pontján.
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, korábbi ifjúsági és sportminiszter beszédében bugyutaságnak nevezte azt a politikai közvélekedést, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika. Szerinte ezt azok képviselik, akik nem is akarnak megfelelni ezen társadalmi rétegnek. Meglátása alapján a fiatalokat, hasonlóan más korosztályokhoz, a maguk módján érdekli a politika, de ez nem jelenti azt, hogy közömbösek lennének. A politikus arra biztatta a Fidelitas tagjait, próbálják a döntéshozókkal is megértetni ezt.
A brüsszeli képviselő a legnagyobb sértésként jellemezte emellett, ha komolytalannak állítják be a fiatalokat. „Fiatalnak lenni nem a komolytalanság szinonimája” – fogalmazott, hozzátéve, ez a mentalitás őt is bosszantotta a rendszerváltás idején. Deutsch Tamás szerint a fiatalok és különösen a Fidelitas tagjainak nagy erénye, hogy „szakítani akarnak a gondolati restséggel”, és elutasítják az előre csomagolt, „instant gondolatokat”, helyette pedig visszatérnek a „gondolat szabadságának értékéhez”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!