Minimálbér: a vásárlóértéke is jelentősen nőtt

A kormányváltás óta minden évben mintegy tíz százalékkal emelkedett.

VZ
2013. 12. 02. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Üdvözölte a minimálbér emeléséről szóló döntést a Fidesz szóvivője – mint ismert, 2014-től a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán született megállapodás alapján jövőre 101 500 forint lesz a minimálbér, és 118 000 forint a szakmunkás-bérminimum.

Zsigó kiemelte, hogy az elmúlt években – mivel a fogyasztási cikkek ára kisebb mértékben drágult, mint amennyivel a minimálbér emelkedett – nemcsak az összege, hanem a vásárlóereje is nőtt a legkisebb bérnek. Emellett jövőre a rezsicsökkentés és a kiskeresetű családok adókedvezménye szintén segíti majd a minimálbéren foglalkoztatottakat – tette hozzá. A kormánypárt szóvivője megjegyezte továbbá, hogy a minimálbér-emelés a pedagógusokat is pozitívan érinti, a nekik indított béremelési program értelmében ugyanis a tanárok fizetését a legkisebb bér alapján számolják ki.

A fideszes politikus szólt arról is, hogy pártja nem ért egyet a minimálbér csökkentésére, esetleges eltörlésére vonatkozó baloldali elképzelésekkel. Mint mondta, Bajnai Gordonék tervei között szerepelt a 32 ezer forintos csökkentés, Gyurcsány Ferenc pedig egyenesen eltörölné a minimálbért. A Demokratikus Koalíció vasárnap ismertetett tizenhat pontos programját kérdésre úgy kommentálta: a magyarok többsége nem kér a Gyurcsány–Bajnai-korszakból, illetve azokból, akik egyszer már tönkretették az országot, most pedig elvennék a családi adókedvezményt, eltörölnék a rezsicsökkentést és adót emelnének.

–Az MSZP figyelmét felhívjuk arra, hogy a magyar minimálbéreket – a szocialisták alkalmatlan kormányzása miatt – nem euróban, hanem forintban számolják" - kommentálta a Fidesz Gúr Nándor MSZP-alelnök nyilatkozatát, amely szerint kisebb a minimálbér vásárlóértéke, mint a kormányváltáskor volt.

Ugyanakkor az Együtt-PM kritikája szerint a minimálbér-emelés után is 11 ezer forinttal marad kevesebb a dolgozók zsebében, mintha a Bajnai-kormány alatt létező adórendszer lenne érvényben. A kormánypárti frakció ezzel kapcsolatban leszögezte: „Bajnai Gordon számításainak szépséghibája, hogy az ő adórendszerében nem 101 500 forint volt a minimálbér, hanem bruttó 73 500 forint, a munkavállalók fizetését pedig 32-40 százalékos adókulcs terhelte",  –emelte ki a Fidesz képviselőcsoportja.

Arra az újságírói kérdésre, hogy ha felállna a NAV-ügyben tervezett parlamenti vizsgálóbizottság, akkor a Fidesz részt venne-e a testület munkájában, Zsigó elmondta: ha valaki adót csalt, az nem maradhat következmény nélkül, ugyanakkor az ilyen ügyek – jelesül Horváth András volt adóhatósági munkatárs állításai – kivizsgálása az ügyészség feladata. A szóvivő emlékeztetett, egyrészt Horváth soha nem volt adóellenőr, másrészt olyan súlyos dolgokat állít, amelyek igazságtartalmát csak az ügyészség tudja hitelesen megvizsgálni.

Zsigó hozzátette: az ügyben kampányoló ellenzéki politikusoknak vélhetően nem az igazság kiderítése a céljuk az ezermilliárdos áfacsalást emlegető Horváth ügyének felkarolásával, hanem „valami egészen más”.

A NAV-botránnyal kapcsolatos véleménycikkünkért ide kattintson.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.