A tárcavezető hozzátette: Tobint a kora esti órákban vették őrizetbe a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. A korábbi megállapodás alapján abban az esetben, ha kérelmezi, hogy büntetését Írországban tölthesse le, már pénteken megindul az erre vonatkozó eljárás, és január 17-én elhagyhatja Magyarországot, hogy hazájában folytassa büntetésének letöltését.
Az eljárás folyamatát ismertetve a miniszter azt mondta: ha Tobin beadja az erre vonatkozó kérelmét, ő már kedden elbírálja. Ezután átadják a kérelmét Írországnak, mivel az ír igazságügy-miniszternek is hozzá kell járulnia a kérelemben foglaltak teljesítéséhez, továbbá az ír legfelsőbb bíróságnak is döntenie kell arról, hogy a fogvatartottat átveszik.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: Tobin büntetési feltételei megegyeznek a magyar büntetés-végrehajtási szabályzatban foglaltakkal, két feltétel azonban van, amelyekben megállapodtak és eltérnek az általánostól. Az egyik ilyen a láthatási szabály, Tobinnal ugyanis együtt érkezett Magyarországra a felesége, akinek engedélyezték, hogy naponta 40 perc láthatása legyen. A másik pedig, hogy Tobin külön cellát kapott, vagyis egyedül tölti büntetését.
A miniszter úgy fogalmazott: győzött az igazság, majd arról szólt, hogy ezt az eredményt a családdal, illetve a család jogi képviselőjével együttműködve sikerült elérni. Hozzátette: valójában nem volt már jogi eszköz arra, hogy kikényszerítsék a hároméves büntetés letöltésének megkezdését, az egyetlen lehetőség idén decemberben nyílt volna meg: az Európai Bíróság előtt kikényszerítette Írországtól, hogy eleget tegyen a magyar bírósági ítéletnek. Mindezek alapján Navracsics Tibor úgy értékelte: a sajtón keresztül, a nyilvánosság erejével, a nyilvánosságon keresztüli nyomásgyakorlással sikerült elérni, hogy Tobin végül megtört, a lelkiismeretére hallgatott, és ma magyar büntetés-végrehajtási intézetben ül.
Navracsics Tibor kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: az eset tanulsága az, hogy nem szabad feladni.
A rögtönzött sajtótájékoztatón Zoltai Bence, a két elhunyt gyerek édesapja azt mondta: Tobin fő büntetése az volt, hogy éveken keresztül nem tudott megszabadulni ettől az ügytől, most azonban lezárhatja életének ezt a hosszú, nehéz időszakát.