Júniusban jön a mozgás éjszakája

A mozgás éjszakája elnevezéssel tartanak sportrendezvényt június végén a fővárosban.

PR
2014. 02. 27. 21:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mozgáshiányos életmód következtében annyian halnak meg a világon, mint a dohányzás miatt. Még nem sikerült elérni, hogy a magyar emberek öt százalékánál többen mozogjanak rendszeresen – hívta fel a figyelmet Szócska Miklós. Mint mondta, ha valaki hetente néhányszor húsz percet sétál, vagy valamilyen rendszeres testmozgást végez, tovább élhet.

A mozgás éjszakája elnevezésű rendezvény – amelyen ingyenesen lehet részt venni – június 28-án 22 órától 29-én hajnali 4 óráig tart. A rendezvény helyszínei: az Andrássy út, a Hősök tere, a Városliget és Felvonulási tér. A mozgás éjszakáján lesz egyebek mellett éjszakai futás az Andrássy úton 5 és 10 kilométeres távval, kerékpártúra, evezés a Városligeti tóban, valamint lehet majd tollaslabdázni és asztaliteniszezni. Az éjszaka folyamán egyes uszodák is nyitva lesznek.

Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó a mozgást a fogyókúrához hasonlította: mindkettőt nehéz elkezdeni, de nagy eredményekkel jár. Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár, háromszoros paralimpiai aranyérmes vívó azt mondta: a legjobb befektetés az egészségbe való befektetés, jó életminőség rendszeres sport nélkül elképzelhetetlen.

Kropkó Péter ironman szintén a rendszeres mozgás fontosságát emelte ki, ez szavai szerint nemcsak egészségmegőrző, hanem nagy élmény is. Fontosnak nevezte, hogy a szülők a rendszeres mozgással példát mutassanak a gyermekeiknek. A mozgás éjszakáját az Egészségkommunikációs Központ szervezi uniós forrásból. A rendezvény fővédnöke Tarlós István főpolgármester.

A sajtótájékoztató résztvevői az Arany János utcától indultak, és az Andrássy úton futva – Szekeres Pál egy speciális kerekes székkel – érkeztek a Hősök terére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.