Kövér: A számok mögé kell nézni

A jó kormányzati politika az, ahol az emberek megtalálják a számításaikat – véli a házelnök.

NT
2014. 02. 24. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A házelnök a mezőgazdaság és az élelmiszeripar részére műanyag rekeszeket gyártó Tarogép Kft. üzemében tett látogatásán hangsúlyozta: 255 ezerrel több ember dolgozik ma Magyarországon, mint 2010-ben. Ennek következtében a munkanélküliség is jelentősen mérséklődött azóta, hogy a „csőd szélén álló ország” irányítását átvették – tette hozzá.

A mikro-, családi és kisvállalkozások helyzetében egyes ágazatokban már látszik némi javulás a válság után, de a többségük még mindig a belső piaci kereslet hiányával küszködik.

 

Jelentősen nőtt a kis- és közepes vállalkozások (kkv) forrásszerzési lehetősége a Horizon 2020, közvetlenül Brüsszelből pályázható európai kutatás-fejlesztési támogatási keretben.

A házelnök szerint amikor az ellenzék megpróbálja vitatni az elért gazdasági eredményeket, el kell gondolkodni azon, hogy a számok mögött mi van. Hangsúlyozta: a számok mögött sok olyan vállalkozás van, mint a Tarogép Kft. Kövér László szólt arról, hogy a legjobb kormányzati politika se ér semmit, ha abban az emberek nem tudják megtalálni a maguk számításait.

Példamutatónak nevezte, hogy a gazdasági válság idején a vállalkozás vezetői a lehetőségeket keresték. A vállalkozás indulása, az első lépések akkor történtek, amikor Magyarország indult lefelé a lejtőn – fűzte hozzá.

Bízom benne, hogy a vállalkozói szféra és a kormányzat gazdaságpolitikája közötti összhang a jövőben erősödni és javulni fog, melynek sok vállalkozás a haszonélvezője lesz – fogalmazott a házelnök.

Salacz László, Bács-Kiskun megye 1. választókerületének Fidesz–KDNP-s képviselőjelöltje az üzemlátogatás után hangsúlyozta: a vállalkozás vezetőinek törekvése egybeesik a jelenlegi kormány szándékával, melynek középpontjában a munkahelyteremtés áll. A tulajdonosok tovább szeretnék bővíteni vállalkozásukat, még több embernek akarnak munkát adni, még több családnak megélhetést biztosítani – fűzte hozzá.

Sőregi Tibor, a Tarogép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. egyik tulajdonosa, egyben ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a telephelyet 2008-ban vásárolták meg. A fejlesztések az elmúlt két évben gyorsultak fel, amikor egy modern, a hazai és kelet-közép-európai műanyagrekesz- és -láda-igényeket kielégítő gyártóüzem felépítését kezdték meg.

Ismertette, hogy a saját erő mellett a társaság sikeresen pályázott európai uniós pályázatokon, majd 2013-tól az MNB Növekedési Hitelprogramját igénybe véve az üzem felépült és a műanyag rekeszek-ládák gyártása 2013 júliusában megkezdődött. Először egy, majd az év végén két gépsorral folyt a gyártás, idén márciustól pedig már négy gépsor fog termelni.

Az ellenzéki állításokkal szemben valós eredményeket ért el az ország, melyeket a következő négy évben meg kellene őrizni – jelentette ki Kövér László hétfőn Csongrádon. A makrogazdasági mutatók alapján ismét növekedési pályára állt a magyar gazdaság – mondta a házelnök egy lakossági fórum előtt Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Tavaly az utolsó negyedévben 2,7 százalékkal növekedett a magyar gazdaság, ami az uniós tagországok között a negyedik legjobb adat – közölte a politikus. Az államadósság is csökkent, és tartósan 3 százalék alatt sikerült tartani az államháztartás hiányát. Több mint 4 millió ember dolgozik az országban, és a nők, valamint a fiatalok foglalkoztatási adatai is húszéves pozitív rekordokat döntenek – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.

Kövér László kifejtette, szemben az ellenzéki állításokkal, a foglalkoztatási adatok nem a közfoglalkoztatás és a külföldi munkavállalás eredményeként javultak, 100 ezer új állás a versenyszférában jött létre. A politikus közölte, a Fidesz nyert már ellenzékből választásokat, kormányról azonban még nem. „Szeretnénk nem elkövetni azt a hibát, amit 2002-ben elkövettünk” – tette hozzá.

Bár a többség szerint jó irányba tartott az ország, a Fidesznek mégis kevesebb szavazót sikerült elvinni az urnákhoz, mint a szocialistáknak. Így történhetett meg, hogy az ország fejlődése akkor derékba tört – hangsúlyozta a házelnök, aki bízik benne, az akkori kudarcból nemcsak a Fidesz vonta le a tanulságokat, hanem az emberek többsége is.

A lakossági fórumot követően Kövér László és Farkas Sándor a kommunizmus áldozatainak emléknapjának előestéjén egy megemlékezésen vesz részt Szentesen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.