Kövér László a családokat a jövő nélkülözhetetlen zálogának nevezte, és arról beszélt, az állam senkinek nem kívánja megmondani, hogyan éljen, ugyanakkor szerinte a kormány és az Országgyűlés kötelessége és küldetése, hogy támogassa azokat, akik életüket a család szövetségében élik, gyerekeket nevelnek és gondoskodnak a szüleikről.
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége rendezvényén felolvasták a miniszterelnök köszöntőjét is. Orbán Viktor ebben egyebek mellett azt írta, a gyerekvállalás személyes ügy, ám aki egészséges lelkületű gyermekeket nevel, az a hazájának elévülhetetlen szolgálatot tesz, és ezt észben tartani minden kormány kötelessége.
Közölte, a kormány hálás a családoknak, amiért szülői teendőik ellátásával a nemzet jövőjét megalapozzák, ezért is igyekszik könnyíteni a családok terhein támogatásokkal és programokkal. Mint írta, ezért fektették alaptörvénybe a család, a magzat és az édesanyák védelmét, ezért vezették be a családi adózást, ezért hozták létre az Erzsébet-táborokat vagy a gyed extrát.
A kormányfő szerint akik összetartó családban nőhetnek fel, már gyerekkorukban elköteleződnek bizonyos értékek megőrzése és továbbadása mellett. Hozzáfűzte, így felnőttként védeni és őrizni fogják házasságukat, gyerekeket vállalnak, akiknek továbbadják az anyanyelvet, a népdalokat és népmeséket, továbbá megtanítják nekik azt is, hogy szerte a világban élnek magyarok, akikkel összetartoznak.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára az elmúlt évek jelentősebb lépései között említette a határon túl élő magyaroknak biztosított állampolgárságot, valamint az alaptörvény elfogadását, és azt, hogy abban egyebek mellett kinyilvánították, Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását, fejlődését, támogatja egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, a szülőföldön való boldogulásukat.
Az államtitkár a Kárpát-medencéből összegyűlt magyar családok előtt ígéretet tett arra, hogy az a politikai közösség, melynek Orbán Viktor és Kövér László is a tagja, mindig erősíteni fogja a családokat és a nemzet közösségét.