Megállás nélkül gratulálnak Orbánnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Abe Sindzó, Matteo Renzi és Martin Schulz – ők is elismerésüket, illetve örömüket fejezték ki a miniszterelnöknek.

NT
2014. 04. 07. 16:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján az Országházban az előző napi országgyűlési választásról beszélt. Úgy fogalmazott: nagy korszak kapujában állunk.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy a választók nemet mondtak a gyűlöletre és az Európai Unióból való kilépésre. Megállapítása szerint egyértelmű és nem megkérdőjelezhető felhatalmazást, megerősítést kaptak, hogy folytassák azt, amit elkezdtek.

A kormányfő nem látja jelentőségét annak, hogy egy vagy két választókörzetben még nem dőlt el a mandátum sorsa, a lényeget ez nem befolyásolja – közölte. Elmondta, hogy a kabinet szerdán ül össze először, és értékeli a választások lebonyolítását.

– A Fidesz–KDNP nyerte a 2014-es parlamenti voksolást, s lehet, hogy négy év után ismét kétharmadot szerez. Az ellenzék súlyos vereséget szenvedett, és a pártvezetők nem gratuláltak a nyertesnek. Az Együtt–PM-nek és a DK-nak nem lesz frakciója. Olvassa el választási összefoglalónkat!

 

– A választásról szóló percről percre tudósításunkat itt olvashatják.

 

– Ha kíváncsi Orbán Viktor Fidesz–KDNP választási eredményváró rendezvényén elhangzott beszédére, kattintson ide.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.