Rogán Antal kitért a parlament szombati ülésére is, amelyen megválasztják a miniszterelnököt. Az ennek apropóján a Parlament elé szervezett rendezvényére a Fidesz több tízezer embert vár – mondta, úgy fogalmazva, hogy „a miniszterelnök megválasztása a demokrácia fontos ünnepe”. Orbán Viktor szombat délután a parlamentben, majd a téren is beszédet tart.
Azzal kapcsolatban, hogy egy keddi budapesti tüntetésen szidalmazták és leköpték Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette: egyetért Áder János köztársasági elnökkel, hogy ami a Parlament előtti tüntetésen történt, az „az egész magyar nemzet szembeköpése volt”. A hatóságok dolga, hogy fellépjenek azok ellen, akik túlmentek a véleménynyilvánítás jogi keretein – fűzte hozzá. „Az, ami akkor ott történt, szélsőséges és bunkó viselkedés volt. (...) A Jobbik ettől továbbra sem határolódott el, hiszen a Jobbik európai parlamenti listavezetője személyesen is támogatta” a demonstrációt – mondta Rogán Antal.
Az Együtt–PM által továbbra is szorgalmazott EP-vitáról úgy foglalt állást: komolytalan az Együtt–PM felvetése, hiszen listavezetőjük, Bajnai Gordon – csakúgy, mint a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc – nyíltan vállalja, hogy nem akar Brüsszelben politizálni. Ezzel átverik a választókat – értékelte a frakcióvezető.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!