A Fidesznek „csak azután lehetne erkölcsi alapja bárki számonkérésére, ha Kövér László elszámolna azzal, hogy miként kaphat zalaegerszegiként költségtérítést úgy, hogy Szigetszentmiklóson lakik, miközben házelnökként minden hivatalos kiadását az állam fedezi” – olvasható az MSZP közleményében.
A Fővárosi Ítélőtábla 2013 áprilisában mondta ki jogerősen, hogy Varju László megsértette Papcsák Ferenc jó hírnevét, amikor 2010-ben Politikai üldözés kezdődik címmel jelentetett meg közleményt. A személyiségi jogi perben Varju Lászlót 650 ezer forint és kamatainak megfizetésére, továbbá bocsánatkérő közlemény közzétételére kötelezte a bíróság.
A Fidesz és a Fidelitas szerint mind a Tóbiás-, mind a Varju-ügy felháborító – mondta Balogh Gergely, leszögezve: akárhogy próbálják titkolni, vagy szépíteni, mindketten csaltak és lenyúlták a közpénzt.
A Fidesz és ifjúsági szervezete ezért mindkét politikust arra szólítja fel: papírokkal igazolva fizessék vissza az általuk jogosulatlanul felvett összegeket, de azt is eltudják fogadni, ha a pénzt jótékony célra ajánlják fel – mondta Balogh Gergely, hozzátéve, erről is szeretnének írásos bizonyítékot látni.
Egy impozáns villa árának megfelelő összeget tehetett zsebre költségtérítésként és választókerületi pótlékként Tóbiás József, az MSZP elnöke 2003 óta – derül ki az Országgyűlés sajtóirodája által lapunknak megküldött kimutatásból. Az adatok szerint a szocialista politikus 2003 és 2009 között mintegy 20 millió forintot kapott költségtérítésként, majd a jogszabályváltozás nyomán 2010-től választókerületi pótlékként közel harmincmilliót, tehát összesen mintegy ötvenmilliót.
Lapunk múlt szerdán írta meg: Tóbiás József annak ellenére vett föl évekig költségtérítést nyíregyházi állandó lakcímére hivatkozva, hogy közben Érden lakott Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes egykori családi házában.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!