Ultimátumot kaptak a szocialisták

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hétfőig kaptak haladékot szövetségeseiktől a szocialisták, hogy aláírják a hét elején kialkudott hárompárti megállapodást.

2014. 08. 10. 9:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Index azonban már péntek késő este arról írt, hogy az MSZP budapesti küldöttgyűlése több ponton is önhatalmúlag átírta a fővárosi önkormányzati választásról kötött baloldali megállapodást. A Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM Szövetség hiába osztotta fel hétfőn az MSZP-vel közösen a budapesti kerületeket, a szocialista küldöttek a szövetségesek rovására módosítottak az alkun. Óbudán, Angyalföldön és Zuglóban önkormányzati képviselői helyeket vettek el Gyurcsányéktól és Bajnaiéktól, és Csepelen és a Ferencvárosban is felrúgták az eredeti megállapodást. Volt, ahol 8:4:2-es koordinált képviselőjelölt-állítást módosítottak 12:1:1-re.

Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök szombaton ismét kamerák elé állt, és azt mondta, a megállapodás kapcsán minimális elsimítandó kérdés van. „ Az MSZP legfelsőbb fővárosi döntéshozó szerve jóváhagyta a kerületi polgármesterekre vonatkozó személyi javaslatokat és a körzetekre vonatkozó arányszámokat is. Ha valamelyik fél ettől helyben, helyi alkuknak megfelelően el kíván térni, akkor mindhárom fél beleegyezése szükséges” – fogalmazott a szocialista politikus.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.