Az MSZP budapesti elnöke szerint minimális elsimítandó kérdés van a baloldali ellenzéki pártok önkormányzati választási együttműködésében. Kunhalmi Ágnes szombaton újságíróknak azt mondta, hogy a szocialisták előző napi budapesti küldöttértekezletén a hárompárti (MSZP, DK, Együtt-PM) tárgyalódelegáció hétfői megállapodásának megfelelő döntés született. Ezúttal is hangsúlyozta: az általuk javasolt közös indulás helyett elfogadták az Együtt-PM javaslatára a koordinált indulást, és Falus Ferenc főpolgármester-jelölt személyét, aki közös jelöltként, de a szavazólapon az Együtt-PM színeiben méreti meg magát.
Az MSZP legfelsőbb fővárosi döntéshozó szerve jóváhagyta a kerületi polgármesterekre vonatkozó személyi javaslatokat és a körzetekre vonatkozó arányszámokat is. Ha valamelyik fél ettől helyben, helyi alkuknak megfelelően el kíván térni, akkor mindhárom fél beleegyezése szükséges – fogalmazott a szocialista politikus.
Ugyanakkor vitatottnak nevezte néhány kerületi képviselő-testületi hely sorsát, de kiemelte: szerintük két-három kerületi mandátum nem veszélyezteti az összmegállapodást. A nyitott kérdéseket a következő napokban elsimítják a helyi pártszervezetek és aláírják a választási megállapodásokat – fűzte hozzá.
Az Index információira reagálva Kunhalmi azt közölte: nem olvasta, amit a portál írt, de abban biztos, hogy nincs olyan kerületi szocialista politikus, aki a helyi kerületi megállapodás aláírása előtt ne az egyezségre törekedne és akadálya lenne annak. Kunhalmi Ágnes kijelentette: budapesti szinten már nem változtatnak a felek, mindent helyben kell megoldani, s nem is mondhatja meg egyik fél sem, hogy helyi körzetben ki a legjobb jelölt.
Nem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy a mostani MSZP-s döntés mögött nem sorakozott fel a teljes vezérkar: mint megírtuk, pénteken Steiner Pál V. kerületi szocialista szervezeti elnök jelentette ki a Kossuth rádióban, hogy nem támogatja az összeborulás döntését, sem Falus Ferenc jelölését, sem a koordinált jelöltállítást, mivel utóbbi szerinte azt üzeni, a szocialisták több kerületnyi szavazóról egyszerűen lemondanak.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!