Jövőre már tíz európai uniós tagállamban lesz érvényben a sorkatonai szolgálat, miközben a kontinens számos további országában zajlanak az előkészületek a fiatalok kötelező bevonultatására. Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezte Guido Crosetto olasz védelmi miniszter is, aki szerint a hibrid háború fenyegetése miatt több ezer magasan képzett biztonsági szakértőre van szükség Olaszországban. Crosetto bejelentette, hogy az önkéntes katonai szolgálat működését a védelmi tárca a fegyveres erőkkel közösen dolgozza ki. Első lépésben a kormánypártok vitatják meg a javaslatot, majd a parlament elé terjesztik.

Nem vagyunk felkészülve arra a valóságra, amelyben jelenleg élünk. Fegyveres erőink alapvető feladata mostanáig a békemissziók biztosítása volt, most viszont a hivatásos katonák munkáját újfajta és szükség esetén aktiválható szaktudással kell segíteni: olyan civilekre van szükségünk, akik ha kell, készen állnak segíteni hazájuk védelmében
– jelentette ki Crosetto.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!