A Sunderland még kevesebbet mutatott, sokáig kaput eltaláló lövése sem volt. A vendégek legaktívabb támadója érdekes módon az egyik védő, Trai Hume volt, két lövéssel is próbálkozott. A másodikkal, a 32. percben nagyon megdolgoztatta Alissont, aki a felső lécre tolta a labdát. A félidő hajrájában Szoboszlai újabb távoli lökettel, Alexis Mac Allister veszélyes fejessel jelentkezett, ám maradt a 0-0.
A Sunderland szerzett vezetést
A második játékrészben érett a Sunderland gólja, ezt a 61. percben ezt egy kapufa is bizonyította. A 67. percben aztán már meg sem állt a labda a hálóig, Chemsdine Talbi 22 méterről megeresztett lövése Virgil van Dijkon megpattanva jutott el odáig. Ezzel pedig a Liverpool újabb veresége érett, de nem jött el, mert Wirtz megvillantotta, miért fizetett érte akkor még PL-rekordot jelentő összeget az angol bajnok. Curtis Jones labdaszerzése után átcselezte magát a védőkön a német játékos, majd megcélozta a kaput, és a labda Nordi Mukielén megpattanva el is jutott a céljáig.
Bár ez kulcsmomentum volt, Wirtz szempontjából talán kicsit keserű is, hiszen első liverpooli gólját végül
Mukiele öngóljának könyvelték el.
A Vörösök ezután nagyon nyomtak, immáron Kerkezzel, akit a 86. percben küldött be Slot. Hiába szorította be a Liverpool a kapu elé az ellenfelét és volt óriási ziccere, mégis inkább a Sunderland állt közel a győztes gólhoz: egy villámgyors kontra végén a védők helyett egy támadó, Federico Chiesa biztos góltól mentette meg a csapatát. Több gól nem született a mérkőzésen, Szoboszlaiékkal megtörtént, ami eddig még nem, első döntetlenjüket könyvelték el a Premier League-ben az idényben.
Premier League, 14. fordulókedd:
szerda:
csütörtök:
A tabella: 1. Arsenal 14 27- 7 33 pont 2. Manchester City 14 32-16 28 3. Aston Villa 14 20-14 27 4. Chelsea 14 25-15 24 5. Crystal Palace 14 18-11 23 6. Sunderland 14 18-14 23 7. Brighton 14 24-20 22 8. Liverpool 14 21-21 22 9. Manchester United 13 21-20 21 10. Everton 14 15-17 21 11. Tottenham Hotspur 14 23-18 19 12. Newcastle United 14 19-18 19 13. Brentford 14 21-22 19 14. Bournemouth 14 21-24 19 15. Fulham 14 19-22 17 16. Nottingham Forest 14 14-22 15 17. Leeds United 14 16-26 14 18. West Ham United 13 15-27 11 19. Burnley 14 15-28 10 20. Wolverhampton Wanderers 14 7-29 2 |
Premier League – nagyon messze a címvédés!
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!