Kerkez Milos, magyar válogatott labdarúgó, 2003. november 7-én született, a szerbiai Verbászon. A szerb-magyar kettős állampolgársággal rendelkező fiú egy sikeres próbajáték után, tizenegy évesen került a Rapid Wienhez, ahonnan 2019-ben igazolta le a Győri ETO FC. Itt figyelt fel a kissé szertelen, ám annál elhivatottabb tehetségre az AC Milan, 2021-es szerződtetését maga Paolo Maldini intézte. Bár felkészülési mérkőzésen pályára léphetett az egykori BL-győztes soraiban, Milánóban elsősorban a juniorok között számoltak vele, ezért 2022 januárjában Hollandiába, az AZ Alkmaar csapatához igazolt. Itt sikerült neki az, ami az NB I-ben és a Serie A-ban korábban nem: első osztályú bajnokin pályára lépni. A magyar válogatottban 2022 szeptemberében mutatkozott be, a Németorszá elleni győztes mérkőzésen, Marco Rossi szövetségi kapitány eddig összesen négyszer küldte őt pályára a nemzeti tizenegyben.

Kerkez Milos megható búcsúja: Ti, srácok, mindig a szívemben lesztek!
A Liverpoolba szerződött magyar válogatott védő a közösségi oldalán köszönt el a Bournemouth-tól.