„Pontosan ez a probléma a futballal” – Iraola esésre biztatja a Liverpool játékosát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tizennégy év után ismét Premier League-mérkőzést nyert az Arsenal labdarúgócsapata az Anfielden. Az angol bajnokság 9. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő londoniak Kai Havertz 16. perces góljával győztek 1-0-ra a Liverpool otthonában. Kerkez Milos veszélyesen játszott, Szoboszlai Dominik visszatért a sérüléséből, ám a magyar válogatott játékosok sem tudták ponthoz segíteni Andoni Iraola együttesét. Pedig, ha az első félidő közepén Alexander Isak elesik, alighanem tizenegyest kaptak volna a Vörösök.

2026. 11. 02. 5:25
„Pontosan ez a probléma a futballal” – Iraola esésre biztatja a Liverpool játékosát
A Liverpool kikapott az Arsenaltól Fotó: AFP/Darren Staples

Iraola: Ha Isak elesik, tizenegyes lett volna – a PGMOL elismerhette

Van Dijkkal ellentétben a játékosaival összességében elégedett vezetőedző úgy vélte, hogy ha Alexander Isak elesik, akkor a játékvezető megítélte volna a tizenegyest.

– Egyértelműen megragadták és meghúzták a mezét. Alex közvetlenül előtte helyezkedett, és a kapu elé akart fejelni, de a mezénél fogva visszatartották. Nem értem, miért nem ítéltek ezért büntetőt. Valószínűleg azért, mert nem esett el. 

El kell esned ahhoz, hogy megadják. Ha nem dobod fel magad, nem fogják megítélni 

– mondta Andoni Iraola a BBC-nek. A Sky Sportsnak hozzátette: – Pontosan ez a probléma a futballal. Mivel nem dobja el magát, és nem esik a földre, nem ítélnek büntetőt. Már az is sokat elárul, hogy egyáltalán azt kérdezik tőlem, el kellett volna-e esnie. Ha a földre kerül, száz százalék, hogy megadják a tizenegyest. Pedig nem így kellene működnie, de ez van. Legközelebb az edzőknek azt kell mondaniuk Alexnek, hogy essen el, különben nem fogják megítélni a büntetőt. Én is erre fogom biztatni őt – magyarázta a spanyol edző, aki elmondása alapján Szoboszlait is azért cserélte be, hátha távoli lövésekkel meg tudja lepni az Arsenal védelmét.

Angol sajtóhírek szerint az angol profi labdarúgásban dolgozó játékvezetők munkáját felügyelő szervezet, a PGMOL később elismerte: valóban hibás döntés született a pályán, büntető járt volna a hazaiaknak Timber és Isak eseténél.

Iraola emellett azt is szóvá tette a Liverpool részéről, hogy Noni Madueke nem kapta meg a második sárga lapját a hajrábeli incidensért, amikor Alexis Mac Allisterrel kakaskodott úgy, hogy a fejük is összeért. A tréner ugyanakkor kiemelte: valóban nem egyértelmű, hogy ezért kiállítást kellett volna kiosztani. Ahogyan azt is elismerte, hogy az Isakéhoz hasonló másik büntetőgyanús eset, Cody Gakpo incidense tényleg nem ért tizenegyest. A svédé viszont úgy tűnik, igen...

A Liverpool a török Fenerbahce és a Crystal Palace vendége lesz a válogatottszünetet megelőző héten, míg az Arsenalra a Bajnokok Ligájában a cseh Slavia Praha, a PL-ben pedig a Hull City vár.

Premier League, 9. forduló:

szombat:

  • Chelsea–Manchester United 2-0 (0-0)
  • Bournemouth–Leeds United 2-0 (1-0)
  • Brentford–Nottingham Forest 2-0 (1-0)
  • Coventry–Sunderland 3-1 (2-0)
  • Hull City–Ipswich Town 2-2 (0-1)
  • Manchester City–Brighton 0-1 (0-1)
  • Tottenham Hotspur–Crystal Palace 2-0 (1-0) 
  • Aston Villa–Fulham 1-1 (1-0)

vasárnap:

  • Liverpool–Arsenal 0-1 (0-1)

hétfő:

  • Newcastle United–Everton 21.00

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.