Hozzáfűzi: a választók bizalmából tizenkét éve gazdálkodik közpénzekkel, de mindig az utolsó fillérig elszámolt a rá bízott vagyonnal, ők sem kérnek mást az Ökotárs Alapítványtól.
Rögzíti, a közösségi források elosztásához kapcsolódó teljes körű transzparencia elve, valamint az ilyen források felett rendelkező személyek és szervezetek elszámoltathatóságának joga vezérelte akkor is, amikor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálati dokumentumainak nyilvánosságra hozataláról döntött. „Hiszem, hogy csak a nyilvánosság ereje segíthet a vita lezárásában és teremtheti meg azt a légkört, amelyről az érintett szervezetek a jelek szerint csak beszélnek, tenni érte már annál kevésbé akarnak” – fogalmaz a miniszter.
Válasza végén megjegyzi: a Levegő Munkacsoport és a Védegylet véleményével szemben szerinte egy magyar állami intézmény által elvégzett vizsgálat legitimitását nem a média, nem más ország képviselői vagy egyes politikai szereplők véleménye, hanem a mindenkire egyformán vonatkozó magyar törvények teremtik meg. „Ami pedig az igazságszolgáltatás mechanizmusait illeti, szeretném megnyugtatni önöket: a Kehi vizsgálatának lezárását követően – a törvényekben leírt kötelezettségének eleget téve – megtette a szükséges feljelentést. A rendőrség munkájának eredményét pedig önökhöz hasonlóan én is csak várni tudom, befolyásolni semmiképp” – zárul Lázár János írása.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!