A kormány által október 22-én megtárgyalt Kehi-jelentés a vizsgált 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot a pályázati pénzek felhasználásában. 55 kedvezményezett közül pedig 21 szervezet esetében egyértelmű kapcsolat volt kimutatható a kedvezményezett és valamelyik lebonyolító szervezet vezetői, munkatársai vagy a pályázatok bírálatában részt vevő külső emberek között.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatta a budapesti norvég nagykövetet a vizsgálat eredményéről, Lázár János pedig Magyarországra hívta Norvégia illetékes miniszterét. A norvég kormány nem fogadta el a Kehi vizsgálatát, és független vizsgálatot követelt. Később az is kiderült, hogy a tárgyalást is elutasították. Sőt Tove Skarstein norvég nagykövet a múlt héten azt mondta, csak akkor folytatná a norvég kormány a hazánknak szerződés szerint járó összegek folyósítását, ha továbbra is az Ökotárs oszthatja szét a civileknek szánt pénzeket.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára lapunknak úgy reagált, „ha rosszindulatúak lennénk, akkor azt mondhatnánk, hogy a norvég nagykövet kvázi zsarolja Magyarországot, a magyar adófizetőket”. Ezt tegnap a köztévében is megismételte, és hozzátette: a szerződés szerint Magyarországnak járó 36 milliárd forint folyósításának feltételhez kötése miatt „el kell gondolkodni a jogi következményeken”.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!