Indul a tapolcai kampány, a balosok máris kavarnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szocik, az Együtt, a PM és Gyurcsányék a veszprémi mintát másolnák. Az LMP egyedül maradhat.

2015. 02. 24. 15:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gondban lehet a Fidesz is. Jelöltjét, Fenyvesi Zoltánt, a várpalotai Thury György Gimnázium igazgatóját már a veszprémi vereség előtt megnevezte a nagyobbik kormánypárt. Ő már akkor jelezte, hogy szoros versenyre számít. Ugyanakkor Orbán Viktor mellett egyre több fideszes erőember – például Navracsics Tibor, Kósa Lajos – jelezte, hogy új stratégiára lesz majd szükség az áprilisi sikerhez.

A 2014-es országgyűlési választáson Lasztovicza Jenő egyébként 18 ezer szavazatot kapott, baloldali kihívója, Horváth József 11 ezret, a jobbikos Dobó Zoltán pedig 10 ezret.

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében a fideszes Lasztovicza Jenő halála miatt kellett kiírni a választást április 12-ére. Eddig összesen tizennyolc jelölőszervezet regisztráltak, a pártok képviselői a bizottsági döntés jogerőre emelkedése után, legkorábban hétfőn kezdhetik meg az ajánlások gyűjtését, amely két hétig tart.

A voksolás hatvan település választópolgárait érinti: szavazhatnak Ábrahámhegy, Ajka, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonederics, Balatonrendes, Bazsi, Bodorfa, Csabrendek, Dabronc, Gógánfa, Gyepükaján, Gyulakeszi, Halimba, Hegyesd, Hegymagas, Hetyefő, Hosztót, Kapolcs, Káptalanfa, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóörs, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Megyer, Mindszentkálla, Monostorapáti, Nagyvázsony, Nemesgulács, Nemeshany, Nemesvita, Nyirád, Öcs, Pula, Pusztamiske, Raposka, Révfülöp, Rigács, Salföld, Sáska, Sümeg, Sümegprága, Szentbékkálla, Szentimrefalva, Szigliget, Szőc, Taliándörögd, Tapolca, Ukk, Uzsa, Veszprémgalsa, Vigántpetend, Zalaerdőd, Zalagyömörő, Zalahaláp, Zalameggyes és Zalaszegvár választói.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.