Feljelentést tesz az LMP a plakátok miatt

A közbeszerzési törvény megszegésére hivatkozva ismeretlen tettes ellen ügyészségi feljelentést tesz a párt.

MTI
2015. 06. 28. 14:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki párt jogi lépését Hadházy Ákos, az LMP elnökségi tagja jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kiemelte, hogy a jogszabályok értelmében a 300 millió forintos plakátkampány esetében nyílt pályázatot kellett volna kiírni a hirdetményes tárgyalásos tender helyett, amelyen – közlése szerint – Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szomszédjának cége is részt vett.

Hadházy Ákos úgy fogalmazott, vannak olyan „faék egyszerűségű” ügyek, amikor az ügyészség nem utasíthatja el a feljelentést. A kabinet sürgősségre vonatkozó védekezése ráadásul nem állja meg a helyét – mondta az ellenzéki politikus –, mivel a kormánynak volt ideje megtervezni kampányát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.