Martonfa és Sormás vezetője azt is kérte, hogy a kormány oldja meg az ideiglenes befogadóállomással összefüggő problémákat – tette hozzá, jelezve: mindent megadnak a települések mindennapi életének zökkenőmentességéhez.
A Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg a kormányrendelet arról, hogy Sormáson és Martonfán épülnek új ideiglenes befogadóállomások.
A Fidesz nem menekülttáborokban gondolkodik, hanem az illegális bevándorlás problémájának megoldásában – közölte korábban Tuzson Bence, a párt frakciójának szóvivője. Szerinte ennek ellenére most szükség van ideiglenes befogadóállomások létrehozására, ám ezeket később be kell zárni.
A baranyai Martonfára és a Zala megyei Sormásra tervezett ideiglenes befogadóállomásokkal kapcsolatban Tuzson úgy fogalmazott: nincs az országban olyan hely, ahol ideális lenne ezek kialakítása, ám most szükség van ilyen állomások létrehozására, de csak ideiglenes jelleggel, így amint csökken a bevándorlási hullám, be is kell őket zárni. Hozzátette, jelenleg is zajlanak az egyeztetések az érintett polgármesterekkel.
Mindeközben Csehországban őrizetbe vettek két magyar állampolgárt, akiket embercsempészettel gyanúsít a helyi rendőrség.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!