Ezek a rendőrség kötelékében működő speciális egységek lesznek; a határzárnak ugyanis augusztus végéig meg kell épülnie – közölte a kormányszóvivő. A határvadász századoknak a többi között az lesz a feladatuk, hogy azokon a helyeken is védjék a határt, ahol a biztonsági kerítés, például a vasút áthaladása miatt, nem jelent fizikai akadályt – tette hozzá.
A határzár és a határvadász századok felállítása mellett a védelem harmadik elemét a Büntető törvénykönyv szigorítása jelenti. Bűncselekménynek minősül majd az illegális határátlépés mellett a határzár megrongálása is, valamint szigorodik az embercsempészeket érintő szabályozás – sorolta Kovács Zoltán.
Arról is szólt, hogy a Frontex, vagyis az Európai Unió határvédelmi szervezete jelezte a tagállamoknak, Olaszország és Görögország mellett fokozott figyelmet fordítsanak Magyarországra is.
Harminchét csoportban 1633 illegális bevándorlóval – köztük 372 gyermekkel – szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén kedden – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán. Szenti Szabolcs elmondta: kedden a legnagyobb számú csoportot Röszke külterületén este kilenc óra után fogták el. Ott 102 szír, 27 pakisztáni, 13 afgán és 3 bangladesi állampolgár lépte át a zöldhatárt.
Hajnali két óra után Röszke külterületén elfogtak két magyar állampolgárt, akik autójukban 4 szír migránst szállítottak a főváros felé. Délelőtt Ásotthalom külterületén állítottak meg egy autót a rendőrök, amelyben 6 szír bevándorló utazott. Őket két szerb férfi vitte volna Budapest felé. 4 szír bevándorló utazott abban a személygépkocsiban Röszke külterületén kora délután, amelyet egy 53 éves szerb férfi vezetett a főváros irányába. A segítők ellen jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A Készenléti Rendőrség járőrei Röszke külterületén 5 órakor egy kisbuszt állítottak meg. A sofőr megpróbált elszaladni, de a rendőrök elfogták. A járműben két szír férfi utazott, akiket Nyugat-Európába szállított volna a 39 éves szerb férfi. Őt embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a rendőrök. A bűncselekmények elkövetéséhez eszközül használt járműveket a hatóság lefoglalta. Az illegális bevándorlók ügyében idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség. Országszerte tiltott határátlépés miatt 1966 embert fogtak el a rendőrök, 14 emberrel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás kedden – közölte a police.hu oldalon az ORFK.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!