A nyolcvankilenc éves korában elhunyt Paskai László 1927. május 8-án született Szegeden. Kikeresztelkedett zsidók gyermekeként a keszthelyi karmeliták bújtatták a II. világháború végéig, majd a szegedi piaristáknál tanult. 1949-ben fogadalmat tett a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett ferences rendtartományban.
1951. március 3-án pappá szentelték, majd püspöki szertartó volt Szegeden, később pedig a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa, illetve 1973-tól 1978-ig rektora. Püspökké 1978. április 5-én szentelték. 1990 szeptemberéig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt. 1987-től esztergomi, majd 1993-tól esztergom-budapesti érsek volt, Magyarország prímása.
Az 1993. május 30-án II. János Pál pápa által kiadott Hungarorum Gens pápai rendelkezés az egyházmegyét Esztergom-Budapesti Főegyházmegyévé változtatta, s Paskai László esztergomi érseki címe esztergom-budapesti érsek címre módosult. Ezt a tisztséget 2002. december 7-ig töltötte be, amikor II. János Pál pápa a 75. évet betöltött főpásztor lemondását elfogadva nyugállományba helyezte. A főegyházmegyét apostoli adminisztrátorként 2003. január 11-ig vezette. Nyolcvanadik életévét 2007-ben töltötte be, ezzel elveszítette pápaválasztó jogát.
A nyugalmazott főpásztort 2008-ban Esztergom város díszpolgárává avatták.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint egyházát és hazáját szerető lelkipásztort vesztett el az ország Paskai László bíboros halálával.
A kisebbik kormánypárt hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy mély megrendüléssel fogadták a mélyen hívő, egyházát és hazáját szerető lelkipásztor halálhírét.
Paskai László nehéz időkben állt a Magyar Katolikus Egyház élén, megbízatását elkötelezetten, bölcsen és jó diplomáciai érzékkel teljesítette – tették hozzá.
A bíboros munkájának számtalan eredménye közül kiemelkedik II. János Pál pápa első magyarországi látogatásának előkészítése és a ma is kiválóan működő Kárpátaljai Ferences Misszió megszervezése – fogalmaztak.
Közleményben reagált a Fidesz is a halálhírre. Mint a párt írta: „mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Paskai László bíboros életének 89. évében elhunyt. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztelettel adózik egész életét végigkísérő áldozatos munkája és rendíthetetlen hite előtt. Isten nyugosztalja!”














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!