Jóváhagyták a Corvinus három karának elcsatolását

Azt próbálják elérni, hogy az integráció ne tanév közben valósuljon meg.

MTI
2015. 09. 09. 11:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilágyi Kinga, a BCE oktatója a pesti campus előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a miniszter rögtön a megbeszélés elején rögzítette, hogy a döntés megszületett, a három kar integrációja eldöntött tény. Innentől arról tárgyalhatnak – és ebben a segítségét ígérte –, hogy az integráció minél simábban valósuljon meg – idézte a minisztert.

Most legalább annyit szeretnének elérni, hogy ne a tanév közben, ne január 1-jétől történjen az elcsatolás – közölte Szilágyi Kinga.

A Corvinus szétdarabolása ügyében hiába kértek az egyetem érintett karainak dékánjai valódi tárgyalást a minisztertől. A szerda reggeli megbeszélésen ehelyett csak bejelentést kaptak. Balog Zoltán azzal kezdte a találkozót, hogy a döntés az egyetem szétdarabolásáról már megszületett, meg sem várva az egyetemi szenátus véleményét. Nem véletlenül félt a miniszter az egyetem autonóm véleményétől, délben ugyanis a Corvinus szenátusa elutasította az egyetem szétdarabolását.

A tiltakozók szerint a minisztérium szétdarabolás melletti egyetlen érve rég megbukott: az „agrárképzések integrációja” semmiképp sem tud megvalósulni, mert a gödöllői Szent István Egyetemből éppen kiválik az Állatorvos-tudományi Kar. A felsőoktatás és az agrár-felsőoktatás problémáit az előző években elvett források visszaadása oldaná meg, nem pedig a szakmailag megalapozatlan, egyoldalú átalakítások.

A BCE elutasítja a szétdarabolást, ezért felszólítják Balog Zoltán minisztert, hogy tartsa tiszteletben a szenátus szerdai döntését. Mint írták, az ülésen a döntően a pesti karok hallgatóit képviselő diákszervezeti tanács képviselői is az egység mellett szólaltak fel. A nyilvános szenátusi ülésen kizárólag az egyetem egyben maradása melletti érvek hangoztak el – olvasható a közleményben.

A felsőoktatási államtitkárság a nap folyamán azt közölte az MTI-vel, hogy a BCE budai campusa önállóságának és autonómiájának megőrzése és erősítése a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériumának célja. A szerda reggeli egyeztetésről rögzítették: azon a fenntartó miniszter jelezte, hogy a felsőoktatási államtitkárság integrációs javaslatát támogatja.

Vonulásos tüntetésen tiltakoztak hallgatók és oktatók a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) budai campusának a gödöllői Szent István Egyetemhez tervezett csatolása ellen kedden este a fővárosban.

 

A tiltakozók – akiknek létszáma a szervezők becslése szerint meghaladta az ezret – a budai campus Villányi úti épületegyüttesénél gyülekeztek, ahol Fodor Marietta, a Corvinus egyetem élelmiszertudományi karának tanára azt mondta: nem látnak szakmai érveket és indokokat a tervezett változtatások mögött. A campus bejáratánál aláírásgyűjtő pultokat is állítottak, ahol a diákok a „rendszerbontó népszavazást” támogathatták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.