Elképesztően pörög a pizzaszeletes üzlet, amióta a nonstop büfé előtt éjjel-nappal kígyózó sorban állnak a migránsok – tudtuk meg a Thököly úti talponálló egyik alkalmazottjától. Mondjuk a sor erős kifejezés – mondta – sorban állni ugyanis képtelenek, hiába írta ki az arab tulajdonos arabul nagy betűkkel az egyik ablakra, hogy hogyan is kellene ezt.
Ehelyett marad a tülekedés éjjel-nappal, amiből már nagyon elegük van. Odaérkezésünkkor egyébként éppen az egyik eladólány osztotta ki az egyik magából kikelve balhézó migránst, akivel társai is kiabáltak. „Fuck you, takarodj!” – kiabálta az alkalmazott, végül a vevő méltatlankodva távozott. Mint megtudtuk, a konfliktus oka az volt, hogy a férfi azt hitte, kétszáz forinttal kevesebbet kapott vissza. Vannak olyanok is, akik tényleg lehúzzák a migránsokat – de erről majd később.
Néhány méterrel arrébb kitelepült, közel-keleti külsejű boltos árulta a ruhákat, neki nincs problémája a bevándorlókkal, az ő boltjának is fellendülést hozott a jelenlétük. Egészen máshogy vélekedtek viszont a nagy hentesbolt alkalmazottai pár lépéssel arrébb. A bolt előtt egyébként óriási volt a kupleráj, mindent elborított a szemét és a földön fekvő emberek, köztük gyerekek, akik éppen ettek.
Szinte nullára esett a forgalom – panaszkodtak a hentesek. 95 százalékban migránsok jönnek vásárolni, fehér ember ide már nem teszi be a lábát, még a jól bejáratott vendégkört is elijeszti a szemét. A bevándorlók csak csirkét és krumplit vesznek, ezért naponta óriási tömeg húst kell kidobniuk, kolbászt már nem is sütnek – legyint egyikük lemondóan. Reggelente nyitás előtt pedig végig kell takarítaniuk az utcafrontot, különben ki sem tudnának nyitni – sorolják.
Beszélgetésünk közepette harsant fel a füttykoncert a Thököly út túloldalán, a Baross téren, mi pedig rohantunk megnézni, hogy mi történik. Ekkor futottunk bele abba a tüntetésbe, amelyről az MNO percről percre közvetítésében is beszámolt.
Közben beszéltünk pár helyi munkással, akik rezignáltan videózták a hangoskodó tüntetőket. Ők a pályaudvar takarítói voltak, és mint mondták, alaposan megszaporodott a munkájuk, amióta egyre több migráns árasztotta el a pályaudvar területét, sokkal több a hulladék is (érdekes módon a 444-gyel ellentétben mi bokáig jártunk az eldobott pizzaszeletes papírokban, palackokban, ételmaradékban).
Ami a pénzt illeti, az általunk megkérdezett boltosok többsége nem fogad el eurót, inkább a pénzváltókhoz küldik őket. A Western Union előtt is elég sok arab külsejű férfi lézengett, egyikük azonban tört magyarsággal elhajtott minket. „Ne fenykepezz, legyszives” – mondta, de amikor megkérdeztük, hogy a pénzváltó alkalmazottja-e, határozott nemmel felelt.
Mint mondták, régen kevesebben voltak és barátságosabbak is voltak a migránsok, még fociztak is velük, ezt azért a mostaniakkal nem mernék. Azt sem értették, hogy ha a mostani bevándorlók „tele vannak pénzzel”, akkor miért őket kell támogatni, miért nem a hajléktalanokat segítik.
Nagy címletű eurókról beszélt a közeli trafik alkalmazottja, egy harmincas hölgy is; neki minden második vevője bevándorló, akik főleg üdítőt és cigarettát vesznek, és alapvetően a boltban nem is keresik a bajt, de ha nem elég erélyes az eladó, akkor „megeszik reggelire” – fogalmazott.
Sokan akarnak telefont tölteni, ezt a szabályzat tiltja, ahogy gyereket sem lehet a dohányboltba vinni, ezt is nehéz megértetni velük – mondta.
A közeli aluljáróban eközben két férfi osztogatott paradicsomot, zsemlét, vizet az ott heverészőknek. Egyikük elmondta, Bécsből jött ide gyógykezeltetni a kislányát, aki a Bethesda Kórházban fekszik; eközben nem tudta tétlenül nézni az itt szenvedő gyerekeket, ezért döntött úgy, hogy segít nekik, ahogy tud. Az erőszakosabbá váló bevándorlók kapcsán egyébként úgy láttuk, igazuk volt a pályaudvari takarítóknak: egy hónapja már jártunk itt, a segélyt fogadó, kérlelő szemek és az udvarias kivárás már a múlté, tülekedés és az adományozó kezéből türelmetlenül kikapkodás lett jellemzőbb.
Itt belefutottunk egy vallási térítő csoportba – a Jehova Tanúitól annyit megtudtunk, hogy a migránsok nyelvén – arabul, fársziul, perzsául – nyomtatott szóróanyagaikat külön erre az alkalomra készítették, és meglepően jól is fogy.
Az egyiket éppen előttünk kezdte el olvasni egy migráns.
A közeli fodrászüzletben, ahova mi is betértünk, éppen egy algériai férfi borotválta szintén közel-keleti külsejű kuncsaftját, öt-hat leendő vevője székeken. Régebben alig volt munka, most reggel nyolctól hajnalig csak dolgozok – mondta angol-magyar keveréknyelven a férfi, aki egyébként két éve él itt, és magyar a felesége. Mint mondta, a legtöbb a szír, afgán és pakisztániak is akadnak.
A bolt előtt ücsörgő jó húszfős vegyes nemzetiségű társaság tagjai a boltból kivezetett elosztón töltötték csokorba szedett telefonjaikat, egyikük a magyarokat szidta, mondván nem engedik nekik tölteni a telefonjukat a boltokban és nem fogadják el az eurót.
Ennél jóval pozitívabban vélekedtek azok a szírek, akik nem sokkal arrébb egy ház lábazatán üldögéltek, és csokit majszolgattak, amit egy fiatalabb hölgy osztogatott éppen nekik. Láthatóan rendezettebbek voltak, és jóval csendesebben társalogtak, mint akár az előbbi csoport, a nő pedig, aki szintén hozzájuk tartozott, minket is mosolyogva kínált a csokoládéval. Tűrhető angolsággal többük is elmondta, a magyarok jó emberek, és sajnálják, hogy problémát okoznak nekünk a jelenlétükkel.
Egyébként, mint mondták, a balhét nem a szírek, hanem főleg az afgán fiatalok csinálják, akik hergelik a tömeget – mondandójukat alátámasztotta, hogy a leghangosabb tiltakozók a Baross téren is épp egy óriási „Afghanistan” feliratú táblát lóbáltak.
A szírek egyébként azt nehezményezték, hogy 160 euróért megvették a jegyeiket Németországba, de a magyar hatóságok nem engedik őket tovább. Ha eladták a jegyeket, miért nem engedik őket tovább? Ha nem engedik tovább őket, miért nem veszik vissza a jegyeket? – értetlenkedett a nő. Így csak a feketepiacon tudják majd 40-60 euróért eladni őket – mondta. Ezt a problémát már a tüntetés idején említette két önkéntes is, akik elmondták, „nem véletlenül balhéznak” a tüntető migránsok, van akinek százezer forintja fekszik a jegyekben, a MÁV-pénztárak egymás között pingpongoztak velük, most pedig azért nem veszik vissza a jegyeket, mert lejártak.
De a káosz és az állami szolgáltatók szerencsétlenkedése mellett ennél sokkal súlyosabb, hogy szándékos lehúzásban is részesülhetett sok migráns: Abdul – annak a szír telefonboltosnak a fia, aki egy hónappal ezelőtt kameránk elé állt – hajmeresztő történetet mesélt nekünk: egy iraki fiút, akit taxival hoztak fel negyedmagával, fejenként 400 euróért Szegedről, nagyon csúnyán megkopasztották a taxishiénák. A magyarul jól beszélő Abdul inkognitóban próbálta segíteni, eljutni taxival a Berlin Hotelbe. A taxis előre kérte a pénzt – 30 eurót (mintegy 9500 forintot) –, az összeg azonban 14 ezerre ugrott, amikor Abdul mondta, hogy csak forintjuk van, végül a húszezreséből sem kapott vissza. Ugyanígy jártak, amikor a hoteltől a Nyugati pályaudvarra taxiztak – ekkor 13 ezer forint helyett fizettek húszezret –, Abdul videóra is vette az egészet, ahogy azt is, amikor egy bécsi fuvar áráról érdeklődött, a hiéna pedig ezer eurót kért volna tőlük fejenként. A Berlin Hotelnél emellett még ki is akarták rabolni őket: három kigyúrt cigány fiatal követelte tőlük a telefonjukat és a pénzüket, de ők elfutottak.
Családi üzletükben egyébként Abdulék is vizet és élelmet osztanak a menekülteknek, részben a Migration Aid, részben saját pénzükből. Sokan várnak arra, hogy végre felszállhassanak a vonatukra és elérjenek nyugatra – mondta a fiatalember –, addig viszont muszáj segíteni rajtuk, ahogy tudunk. Mást nem tehetünk.
