Katasztrófa, moslék, egy étteremben kapásból a kukába öntenék – így jellemezte a Magyar Nemzetnek a megújult iskolai menüt Lázár Zoltán, a Szegedi Jerney János Általános Iskola igazgatója. Az intézményvezető azt hangsúlyozta, hiába jók a reform célkitűzései, a gyakorlati megvalósítás csapnivaló.
– Vitathatatlanul nagy szükség van a közétkeztetés megújítására, de eddig csak azt értük el, hogy még több gyerek éhezik, mint korábban. Én nem vagyok egy finnyás ember, de katonaként nem ettem olyan íztelen, pocsék ételeket, mint amit most kapunk az iskolában. Pedig ugyanaz a cég főz ránk, amelyik már hosszú évek óta szállítja az ebédet, és amelyikkel eddig sosem volt gond. Az elmúlt tanévekben mindig tartalmas, változatos ételt kaptunk, kimondottan elégedettek voltunk a menzával, de amióta a szakácsoknak be kell tartaniuk az új jogszabályi előírásokat, szinte teljesen eltűntek a fűszerek, és a gyerekek zöme az első kóstolás után már viszi is vissza a tálcát, sőt tömegesen mondják le a menza-előfizetésüket. Nagyon szomorú, hogy ennyi étel megy pocsékba, miközben az alapanyagok jók, a közétkeztető cég érti a dolgát, a változatosság is megvan, de az ízvilág mégis annyira rossz lett, hogy a gyerekek éhesek maradnak – magyarázta az igazgató, hozzátéve: a menza havi térítési díja még a 33 százalékos önkormányzati kedvezménnyel együtt is 12-13 ezer forint fejenként, amit egyre több diák családja sajnál kifizetni az ehetetlen minőségű ételekért.
Egyre többen mondják vissza a közintézményekben a menzát az önkormányzatok tapasztalatai szerint is. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek: a hozzájuk beérkezett észrevételek szerint nem aratott osztatlan sikert a menzareform, mivel az ételízesítőket túlságosan drasztikusan vonták el.
– Sokkal fokozatosabban kellene bevezetni a só nélküli étrendet, mert a társadalmat nem lehet egyik pillanatról a másikra hozzászoktatni egy teljesen új ízvilághoz. Beszélhetünk mi itt reformkonyháról, ha az emberek nem ismerik ezeket az ízeket, ha otthon másképp főznek a családok, nem fogják szeretni. Emellett szakácsképzésekre is szükség lenne, hiszen a közétkeztetőknek sem könnyű alkalmazkodniuk az új előírásokhoz – magyarázta az elnök.