Tizenöt-húsz „bőrfejű”, Nagy-Magyarország jelképet viselő férfiből álló csoport állta el kedd reggel az NVI bejáratát az Alkotmány utcában – mondta el Lukács Zoltán szocialista képviselő a Klubrádió reggeli műsorfolyamában. A helyszínen tartózkodó férfiak úgy nyilatkoztak, hogy ők is beadvánnyal kívánnak élni, – később a 444.hu videósának is ezt mondták. A képviselő szerint az MTI helyszíni fotósát inzultálták.
A Hír TV élő adásban megkérdezte a helyszínen tartózkodó MSZP-s Nyakó Istvánt, aki elmondta, a kopasz úriemberek hajnali fél 4-kor érkeztek, ők 6 órakor, egy másik hölgy pedig ezután. A politikus kiemelte, azért fontos az érkezési sorrend, mert a népszavazási kezdeményezés beadásánál a sorrendiség számít. Hozzátette, nem tudja, hogy a többiek népszavazási kezdeményezést szeretnének beadni, vagy csak akadályozni akarják az övékét. A Hír TV-nek sem a kopasz férfiak, sem pedig a jelen lévő hölgy nem nyilatkozott. A csoport mindenesetre egy nőnek tartotta fenn a helyet a Hír TV szerint.
Az MNO helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy fél tizenegy körül a főbejáratnál néhány nagy darab férfi áll, akik néznek kifelé, és akiktől nem lehet bemenni az épületbe. Kollégánk – aki az oldalsó ajtón jutott be a többi sajtómunkással egyetemben – beszélt egy NVI-s biztonsági őrrel is, aki nem tudja, kik ezek az emberek, vélhetően beadványozók. A főbejáratnál Lukács Zoltán és Gőgös Zoltán szocialista politikusok is ott vannak. Lukács az MNO-nak erről számolt be, hogy úgy hallotta, a kopasz embereknek van közük a Fidesz székház védőihez, és most is elállják az utat, hogy más ne mehessen be. Szerinte ők nem beadványozók, és azt próbálják megakadályozni hogy népszavazás legyen. Ahogy nyolc körül megérkeztek a tévéstábok, egyébként kevesebb lett a „biztonsági” ember.
Érdekesség, hogy a ferencvárosi drukkerek egyik szurkolói honlapja, a Kubatov Gábor FTC-elnökkel – és nem mellesleg választási ügyekben illetékes Fidesz-alelnökkel – nem éppen baráti viszonyt ápoló Fradimob.hu azt írja, több hírportál is Fradi ultráknak tartja az NVI-ben „intézkedő” kopaszokat, de ők nem azok, hanem a Fradi Security emberei, és az ultrák elhatárolódnak tőlük.