A Hit Gyülekezete is rákapcsolt a népszavazós kampányra

A közrádión beszélt Németh Sándor a szuverenitásról és a kereszténységről.

MTI
2016. 09. 29. 8:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy látom, hogy a nemzeti szuverenitás és a globalizáció között feszültségek jöttek létre különösen a migráció óta, és fontos, hogy ezen a területen a polgárok számára is átlátható és ellenőrizhető döntések szülessenek – fogalmazott.

Németh Sándor elmondta: mint keresztény, tisztában van a kötelezettségeivel, hogy a háború elől menekülő embereknek segíteni kell, de miután látta, hogy egy ellenőrizetlen tömeget hívtak be Európába, és nem lehet megkülönböztetni, ki a terrorista és ki menekült, ez elsősorban politikai, vallási problémává nőtte ki magát. Hangsúlyozta: kívülálló számára nem eldönthető, mi a menekültek belső motivációja.

Úgy fogalmazott: Angela Merkel német kancellár hívására jöttek olyan tömegek, amelyek Európában egyre nagyobb problémát, kihívásokat jelentenek. Szerinte a nyugati politikusok felelőtlensége következtében „húzta magára" Európa az elégedetlen néptömegeket.

„A szegénység ellen nem lehet így küzdeni, nem lehet így legyőzni” – szögezte le.

Kitért arra is, hogy többször járt a Közel-Keleten, mert meg akarta ismerni azt a kultúrát, és tapasztalta, hogy számos közel-keleti országban az erőszak kultusza, a keresztényellenesség és az Európa-ellenesség jelen van. Ez Európának komoly kihívást fog jelenteni, amire az európai emberek nincsenek felkészülve – vetítette előre.

Elmondta azt is, hogy a kvótareferendumon feltett kérdést nemzeti sorskérdésnek látja, amely nem csak a hívők, hanem a nem hívők jövőjét is befolyásolja, mivel a terroristaveszély növekedése miatt a hatóságoknak több támogatást kell adni, ami nagyobb adóterhet jelenthet az emberek számára.

A Hit Gyülekezetének már több prominense is a nemmel való szavazásra buzdított, a volt SZDSZ-es Mészáros István László a minap ugrott ki a Helsinki Bizottságból, mert utóbbiak a népszavazástól távolmaradásra buzdítottak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.