„A DK-sok meg a szocik is elég ravaszak ahhoz, hogy ilyet csináljanak” – fogalmazott, hozzátéve: az említettek a voksolás „meghekkelésére” konkrét felszólítást is kaptak a Helsinki Bizottságtól.
A Demokratikus Koalíció választási csalás gyanúja miatt bejelentést tesz a Nemzeti Választási Bizottságnál, mert sajtóhírek szerint minisztériumi és önkormányzati hivatalnokoknak is a hétvégi kvótareferendumon való részvétel és a nem szavazat mellett kell győzködniük a választókat.
Gréczy Zsolt az MTI-nek felidézte, hogy az elmúlt napokban több ízben is megjelent a sajtóban, hogy a közhivatalnokoknak telefonokat és „Kubatov-listát” ad a Fidesz, hogy a vasárnapi népszavazásra mozgósítsanak. Az ellenzéki politikus hozzátette: ezt Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester szerdán az ATV-ben elismerte, de szerinte „technikai részletkérdés”, hogy a közpénzből fizetett állami alkalmazottak a Fidesznek kampányolnak. A Fidesz szerint bizonyára a választási csalás is csak „technikai részletkérdés” – tette hozzá a szóvivő.
A DK úgy gondolja, nem „technikai részletkérdés”, hogy a Fidesz „választási csalással és pártállami módszerekkel” akarja érvényessé tenni a vasárnapi „EU-ellenes álnépszavazását”, és mindenkit arra buzdít, hogy vasárnap ne menjen el szavazni, ne támogassa a „pártállam” EU-ellenes támadását – mondta Gréczy Zsolt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!