Nem mellékes, hogy a vádlott az eljárás során végig tagadta a bűncselekményt. A legutóbbi tárgyalási napokon ügyvédje egy olyan elmélettel is előállt, miszerint a sértettet nem is öntötte le senki maró anyaggal, csak leforrázta saját magát, és ez okozta az égési sérüléseket. Azonban az égési nyomok alapján ezt a hipotézist az orvosszakértők megcáfolták. Az áldozat jogi képviselője, Gál András korábban érthetetlennek nevezte, hogy a védelem egyszerre tagadja a bűnösséget és vitatja részletesen az elkövetési módot. Az ítélet tükrében egyébként érdekes, hogy még a nyomozati szakban az ügyészség egyszer megszüntette az eljárást B. Krisztián ellen. Ezt sokan összefüggésbe hozták azzal, hogy az orvos a fideszes Mikola István külügyi államtitkár unokaöccse.
Letiltott közlemény
Nem közölte az állami hírügynökség az LMP közleményét, amit az ellenzéki párt a „lúgos orvosról” készült riportfilmmel kapcsolatban fogalmazott meg. Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt követelte, hogy a Duna Televízió vegye le a műsoráról a volt barátnőjét lúggal megcsonkító, másodfokon kilenc év börtönbüntetésre ítélt orvossal készült riportot. A politikus szerint az állami televízió riportjának beharangozója nyilvánvalóvá tette, hogy annak célja az elítélt mentegetése, aki egyébként Mikola István külügyi államtitkár rokona. Mint írta, ha ezt a TV nem teszi meg, a médiahatósághoz fordul a párt. Az MTVA szerint azért tagadták meg a közlést, mert „joguk van az érdekeiket sértő közlemény kiadását megtagadni”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!