A mintegy 150 milliárdos közétkeztetési piac első számú szereplője lehet a Hungast-csoport, amely az elmúlt évek önkormányzati szerződései után felvásárlásokkal javította pozícióját. A Magyar Nemzet információi szerint a cégcsoport megvette a szintén jelentős piaccal bíró Elamen Zrt. 51 százalékos tulajdonát, valamint a Sodexo Magyarországot is. Az ügy pikantériája, hogy Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly még arról beszélt, hogy a hulladékkezeléshez és a távfűtéshez hasonlóan állami koordináló szervezet alá szerveznék a piacot.
Páger Zsolt, a cégcsoport üzletfejlesztési igazgatója az Elamen Zrt. felvásárlásával kapcsolatban jelezte, hogy a többségi tulajdon mellett a menedzsmentjogokat is átvették, a pontos vételárat azonban nem árulta el. Az akvizíció után a Hungast tizenegy megyében és a fővárosban főz majd ételt, az Elamen Zrt.-n keresztül pedig megszerezték a Bakony Gaszt Zrt.-t is.
Dolgozóink létszáma 1600 főre növekszik, az eddigi napi 44 ezres fogyasztói létszám pedig nagyjából 95 ezerre nő – mondta az igazgató. 2015-ös cégbeszámolója szerint az Elamen Zrt.-nek 3,2 milliárd forint árbevétele volt, míg a Bakony Gasztnak valamivel több mint 1,6 milliárd.
A bevásárlás azonban itt nem ér véget, a cég ugyanis megvette a több mint 14 milliárd forintos árbevételű Sodexo Magyarországot, valamint a cégen keresztül az 500 millió forintos árbevételre szert tevő Zóna Vendéglátót. A Hungast az összefonódás engedélyezése iránti kérelmet nyújtott be a Gazdasági Versenyhivatalhoz, mert a Sodexo felvásárlása után egy tulajdonosi körnél összpontosul a közétkeztetés és a munkahelyi vendéglátás jelentős része.
A Hungast az elmúlt években több önkormányzatnál is átvette a közétkeztetési feladatokat, a cégcsoport nyerte például a pécsi tendert, de a Hungasttal kötöttek szerződést Zuglóban és Szekszárdon is. Pécs városa még 2012-ben írt ki pályázatot 1,445 milliárd forint értékben, amelyre két ajánlat érkezett, az egyik a Mecsekhústól, a másik pedig a Hungast Dél-Magyarországtól. A Mecsekhús ajánlata kedvezőbb volt, ám pályázatát érvénytelennek minősítették. A Hungast Dél-Magyarország ajánlata 76 millióval volt magasabb, mint az erre a célra szánt éves keret, a pécsi városvezetés mégis őket hozta ki győztesnek.