Vágó Gábor volt LMP-s parlamenti képviselő és a Korrupcióellenes Szövetség (Kellesz) hirdetett demonstrációt Felcsútra, Orbán Viktor szülőfalujába. Azért, mert „Mészáros Lőrinc óránként 10,98 millió forintot vesz ki a közösből. Miközben Orbán Viktornak hétszázezer van összesen a vagyonbevallása szerint. Tudniuk kell, hogy egyszer bűnhődni fognak a mostani bűneikért! Lesz elszámoltatás! Lesz a korrupcióról népszavazás!” Valóban lehet, a Nemzeti Választási Bizottság ugyanis nemrég jóváhagyta azt a népszavazási kérdést, hogy „Egyetért-e ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?”.
A demonstrációt a fent említett népszavazás kampányának nyitányaként tartották meg a szervezők.
Délután kettő után nem sokkal már néhány tucatnyian a helyszínen voltak, de a szervezők még vártak a hivatalos kezdéssel. A Pancho Aréna bejáratához ismeretlenek egy molinót feszítettek ki, amelyen az olvasható: Üdvözöljük a Soros-fiúkat!
Fidesz: Soros!
„A mai tüntetés a Soros-hálózat újabb akciója. A Soros-hálózat mindenhol és minden eszközt bevet, hogy nyomást gyakoroljon a magyar kormány bevándorláspolitikájára. Ahogy Brüsszelben, Budapesten, ma Felcsúton akcióznak. A tüntetés szervezői mind a Soros-hálózathoz köthetők, az a Soros György támogatja őket, aki évente egymillió migránst akar betelepíteni Európába” – írta a kormánypárt közleményében.
Kevéssel három óra előtt a százas nagyságrendű, jórészt Quaestor-károsultakból álló tüntető egy parkolóból elindult a miniszterelnök háza elé, közben elhaladtak a stadion előtt is. Az Orbán-porta előtt két rendőr posztolt, a tüntetők megálltak fotózkodni. Közben olyan jelszavakat skandáltak, mint „konzultálni jöttünk”, „Orbán, takarodj, vidd az összes haverod!”, „elég volt a lopásból”, „tolvajbanda”, „mocskos kormány”. Mindezt síp-, duda- és füttyszó kísérte. Felcsendült a Listen to Your Heart (Hallgass a szívedre!) című szám is a Roxette-től, amely a Fidesz 1990-es kampánydala volt. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) „ellentüntetőkkel” készült az eseményre, akik fenntartható, mindenkire kiterjesztett korrupciót követeltek, ami szerintük „fontos intergalaktikus exportcikk” lehetne. Kovács Gergely, a párt elnöke azt is „szeretné”, ha a korrupciót le lehetne írni az adóból.