Balog „miniszteri titulusát embertelen miniszterré kellene változtatni”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nagy felháborodást váltott ki az ellenzéki pártok és a lapunk által megkérdezett roma aktivisták között Balog Zoltán beszéde.

Lőrincz Tamás
2017. 07. 22. 12:30

Azért is kavart nagy vihart a kijelentés, mert Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztereként felelős a romapolitikáért is. Ám a kormány cigányokkal kapcsolatos programja az elmúlt években inkább a botrányokról volt hangos, Farkas Flórián miniszterelnöki biztoshoz és a korábban általa vezetett Országos Roma Önkormányzathoz pedig számos ügy kapcsolódik. A szervezetnél már legalább fél tucat nyomozás zajlik, egyebek közt hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanúja miatt is vizsgálódnak a hatóságok. Ennek ellenére a Fidesz már megállapodott Farkas Flóriánnal, illetve az általa vezetett Lungo Drommal, hogy stratégiai partnerségben készülnek a jövő évi országgyűlési és a 2019-es önkormányzati választásra.

– Szerintem Farkas Flórián és fideszes gazdái az igazi tehertétel az országnak – kommentálta a miniszter kijelentését Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke. Az LMP szerint az Orbán-kormány a cigányságnak szánt pénzeket ellopta, és tanulás helyett a közmunkát ajánlja. Dúró Dóra az oktatással kapcsolatos kijelentésekre reagálva azt mondta, hogy a Jobbik álláspontja szerint bentlakásos iskolákban kellene elhelyezni azokat a gyerekeket, akiknek családjaiban nincsenek megfelelő körülmények a normális élethez. Ez ugyanakkor szerinte nem etnikai, hanem szocializációs kérdés. Megkerestük az Országos Roma Önkormányzatot is, ám azt a választ kaptuk, hogy Balogh János elnök szabadságon van, így nem tud felelni kérdéseinkre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.