Meggyújtották az első hanukagyertyát Budapesten, a Nyugati téren

Köves Slomó rabbi szerint az idei ünnepen a nemzetközi politikában győzedelmeskedő igazságot is ünneplik.

MTI
2017. 12. 12. 18:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meggyújtották az első gyertyát a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a hanuka első napján, kedden a budapesti Nyugati téren felállított kilencágú gyertyatartón.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija köszöntőjében hangsúlyozta: hanuka a győzelem ünnepe. „Hanukakor ünnepeljük azt a győzelmet, amit a fény aratott a sötétség felett”, a csoda a természet felett, a hit a kétely és az igazság a hazugság felett – fogalmazott.

Az idei ünnepen a nemzetközi politikában győzedelmeskedő igazságot is ünneplik – tette hozzá, utalva Donald Trump múlt heti bejelentésére, hogy az Amerikai Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.