A szakítás ideje 

Régi igazság, hogy a rugalmas gondolkodást nem lehet megspórolni. Ha közéletben, politikában egyről a kettőre akarunk vergődni, mindig fel kell ismernünk a megváltozott helyzetet. Az alkalmazkodás képessége magától értetődően nem sunyiság, nem meghátrálás – valójában az egyetlen lehetséges módozata az egyéni és közösségi továbbélésnek.

2019-ben a magyar jobboldali közösség tagjai számára a legfőbb felismerés a következő: mi nem ebbe az Európai Néppártba léptünk be. A helyzet megváltozott, a magyar kormánynak pedig a nemzet jövőjére gondolva rugalmasan alkalmazkodnia kell az új helyzethez. Orbán Viktort még az ellenfelei sem vádolhatják azzal, hogy nem mutatott megegyezési készséget. Még a hasznos hülyék kifejezésért is megkövette a nyugati politikusokat, pedig a Lenintől származó minősítés teljes mértékben helytálló.

Az Európai Néppárt eredeti hivatását, küldetését percenként eláruló Weber, Daul, Juncker és a többiek életrajza már régóta hamisan csillog: ők nem kereszténydemokrata, jobboldali politikusok, hanem a globalistákat és a bevándorláspártiakat kiszolgáló politikai hobbisták. Ahogyan Németh László írta (igaz, ő a korabeli magyar elitről…), nincs magasabb értelme uralkodásuknak, tudnak sarkantyúzni, de nem tudják, merre nyargalnak.

Nekünk, magyar jobboldaliaknak semmi dolgunk ezekkel az emberekkel. És azokkal sem, akik aprópénzért, túloldali dicséretekért kirekesztik soraikból a valódi nemzeti pártokat. Webernek, Daulnak, Junckernek sem erkölcsi joga, sem politikai felhatalmazása nincs ahhoz, hogy Európa legnagyobb támogatottságú néppártjának dirigáljon. A néppártiság ereje ugyanis magából a népből származik. A politikus, aki elvesztette a valóságot, aki nem ismeri a hús-vér embereket, és nem kap nagy mértékű megerősítést a választóitól, nem bírálhat magánál sikeresebbeket.

Néhány óra múlva megkezdődik a sorsdöntő tanácskozás. Magyarország, a magyar emberek sorsáról újra olyanok ítélkeznek, akik nem is ismernek bennünket. Tort ül majd az ostobaság, a rosszindulat, hazudnak vég nélkül, besároznak, befeketítenek bennünket.

Legyen ez a rémdráma utolsó felvonása. Az idő lejárt, nincs miről alkudozni.

Arra kérjük Orbán Viktort és a magyar kormánypártot, hogy történelmi felelősségének teljes tudatában szakítson az Európai Néppárttal.

Szakítson azonnal, szakítson habozás nélkül, és kezdjen el egy új történetet. Legyen a Fidesz tagság nélkül, de igazoltan néppárti mozgalom, hűségesen ragaszkodva azokhoz az értékekhez, amelyekre tekintve harminc esztendő alatt prosperáló, magában bízó, tekintélyes Magyarországot teremtettünk a kifosztott, hullaszagú bábállamból.

A harcot együtt kezdtük, együtt is kell befejeznünk. Ha távozunk, velünk jönnek barátaink, szövetségeseink. És lesznek majd új barátok, új szövetségesek. Egyenrangú felek, nem pedig sarokba állított nebulók leszünk. Magunk alakítjuk a sorsunkat, szabadon, felelősen és hatékonyan küzdhetünk tovább közös hazánkért, a keresztény, nemzeti Európáért.

Németh Lászlóval kezdtük, fejezzük is be az ő szavaival: „Reménytelen a harcunk? A nagyság, mint maga az élet is, reménytelen, s a reménytelenségben, a falhoz állított népek harcában van valami kétszerkettő fölötti remény. A történelem a tragikus életérzés csodája. Marathonnál a reménytelenség győzött.”

Ezt egyetlen magyar kormánynak sem szabad elfelednie.