Visszafoglalás – A globalista elit és az elit fogalma + videó
Hogy miként jutunk el a XIX. század végétől a globalista elithez, két eszmetörténészünk, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly elemzi a Visszafoglalás című podcastműsorunkban.
Hogy miként jutunk el a XIX. század végétől a globalista elithez, két eszmetörténészünk, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly elemzi a Visszafoglalás című podcastműsorunkban.

A tettekre serkentő hit erősítése örök kihívás és küldetés.

A kritika megerősítette a szereplők jó érzéseit, mindannyian dicsérték Ádám Ottó rendezését, a nagyszerű színészi játékot, az író nagyszerűségét.

A múlt, a mélység, a hagyomány, a minőség metafizikai rejtekhelye, ezért ide kell visszatérni, alászállni, és az archaikus értékekből megújítani mindent, ami heroikus feladat és kísérlet.

A kommunisták taktikai okokból lépéseket tettek a támadások lecsillapítására.

Színészek, művészek, irodalmárok vallottak Mohácsi Szilvia filmjében a forradalomról.

Közös szégyenünk, hogy Márki-Zay Péter és köre basáskodhat a büszke, polgári, magyar és református Hódmezővásárhelyen.

Az értelmiségi lét alapvetően a szolgálatról, nem a stiláris önmegvalósításról szól.

Gy. Horváth László a Háború és béke újrafordításáról és az oroszok arany századáról.

Ady Endre után itt van mindjárt József Attila, na, hát ő sem jobb a Deákné vásznánál!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megérkezett az első értékelés a miskolci háborúellenes gyűlésről.

Vajon ki lesz a következő?

Orbán Viktor szerint haditanácsokká váltak a brüsszeli miniszteri találkozók.

Mutatjuk, mi az.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

Nem a hangoskodás segít a gazdáknak, hanem a cselekvés – szögezte le Papp Zsolt.

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Egyre több a globalista szál a Tisza Párt körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.