Halász János kijelentette, felháborító információk jelentek meg arról a Magyarországon elfogott szír férfiről, akit azzal gyanúsítanak a hatóságok, hogy az Iszlám Állam tagjaként tömeges kivégzésekben vett részt: kiderült, hogy „brüsszeli migránskártyával” rendelkezett. A kártyát 150 ezer forintnak megfelelő összeggel töltötték fel – tette hozzá, jelezve: a szír férfi is 150 ezer forintot vehetett fel egy ilyen kártyáról, ami felháborító.

Kövér László: Ismerjük azokat a politikai erőket, amelyek az emberi jogok nevében szabad utat követelnek minden rombolásnak!
Azonban ezek a liberálisok az emberi méltóság sérelmekor hősiesen hallgatnak – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.