Elmondta: a kormány családokat támogató intézkedései között kiemelt hangsúlyt kap, hogy minél több településen legyen elérhető a bölcsődei ellátás.
Véget ért a menekülő szerb rablók kalandja
Egyiküket végleg kitiltották Magyarországról.
Elmondta: a kormány családokat támogató intézkedései között kiemelt hangsúlyt kap, hogy minél több településen legyen elérhető a bölcsődei ellátás.
A költségvetés 4,5 milliárd forintot különített el a bölcsődei fejlesztési programban megvalósuló önkormányzati fejlesztésekre, a pályázatok benyújtására 2018. szeptember 28. óta van lehetőség – emlékeztetett Berczik Ábel.
Hozzátette: az év elején ebből már 14 település részesült összesen 1,4 milliárd forint támogatásban, mellyel csaknem 300 új bölcsődei férőhely fog létrejönni. A kormány családpolitikájának kiemelt célja, hogy ösztönözze a gyermekvállalást és hozzájáruljon a gyermeknevelés költségeihez.
Ezt szolgálja többek között az igénybe vehető adókedvezmények rendszere és az otthonteremtés minden eddiginél nagyobb támogatása mellett a bölcsődei intézményrendszer fejlesztése és új férőhelyek létrehozása. Így a gyermekeket nevelő szülők számára még könnyebbé válik a család és a munkavállalás összehangolása – mutatott rá a helyettes államtitkár.
A pályázati kiírás a már említett meghosszabbított beadási határidő mellett több ponton is módosul: a tervezett intézmények kialakításkor így például előnyben részesülnek a költség- és energiahatékonyságot szem előtt tartó, környezetbarát építési megoldások – hangsúlyozta Berczik Ábel.
Az új mini bölcsődékre maximálisan igényelhető támogatás is 75 millió forintra emelkedik azzal a feltétellel, hogy legfeljebb két ilyen csoport létrehozása támogatható. Fontos, hogy a településeknek legalább tíz évig biztosítaniuk kell a létrehozandó intézmények működtetését, azonban ezt a mostani módosítás értelmében teljes egészében önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok, illetve egyházi fenntartók bevonásával is megtehetik – jelentette ki a helyettes államtitkár.
A technikai részletekről szólva elmondta: a pályázatokat változatlanul az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül a Magyar Államkincstárhoz lehet folyamatosan benyújtani, ennek végső határideje azonban egy évvel, egészen 2020. március 18-ig meghosszabbodik. A beérkező pályázatokról 2020. június 4-éig évente több alkalommal születik támogatói döntés, tehát érdemes figyelemmel kísérni a hivatalos értesítéseket. A módosított pályázati kiírás a kormányzati honlapon érhető el – ismertette Berczik Ábel.
Egyiküket végleg kitiltották Magyarországról.
Minden demográfiai csoportban és politikai közösségben abszolút többségben van az álláspont.
Félreérthetetlen utalásokat tett a miniszter.
Sok sikert az érettségizőknek!
Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál
Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak
Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon
Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó
Napi horoszkóp 2024. május 6.: az Oroszlán falakat tör át, a Ráknak meg kell védenie magát
Kiakadtak az oroszok Magyarországra
Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját
Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya
Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt
Csak a 80. percben cserélték be, mégis hős lett a magyar támadó + videó
Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette
Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó
Egyiküket végleg kitiltották Magyarországról.
Minden demográfiai csoportban és politikai közösségben abszolút többségben van az álláspont.
Félreérthetetlen utalásokat tett a miniszter.
Sok sikert az érettségizőknek!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.