A férfit az ügyészség jelentős kárt okozó számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény bűntettével vádolja.

Durva karambol, teljes útzár az M5-ösön
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A férfit az ügyészség jelentős kárt okozó számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény bűntettével vádolja.
A vádirat szerint a férfi arra kérte egy szegedi ismerősét, keressen olyan embereket, akiknek vezetékes telefonjuk van. A férfi két társával ennek alapján 2013. április 12-én és 13-án három lakást kerestek fel. Azt mondták az ott lakóknak, hogy külföldi telefontársaság számára tesztelik a telefonvonalat, miközben valójában egyszerre több száz, emelt díjas, nemzetközi telefonhívást indítottak.
A telefontársaság a hívások után mintegy 19,5 millió forint forgalmi díjat számlázott ki a sértetteknek. Később ezt a szolgáltató méltányosságból jóváírta. A nemzetközi telefonhívásokkal a telefontársaságnak csaknem 6 millió forintos összekapcsolási díja keletkezett.
A vádlottat európai elfogatóparancs alapján fogták el, majd adták át a magyar hatóságoknak.
Az új büntetőeljárási törvény adta lehetőséggel élve az ügyészség egyezséget kötött a bűnösségét beismerő gyanúsítottal. Ennek alapján a vádhatóság másfél év börtönbüntetés kiszabását kérte a férfira, aki vállalta a keletkezett kár megtérítését.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Nem kímél senkit és semmit a Tisza Párt vezetése.
Tekintélyt parancsoló harceszközökkel erősít tovább a honvédség.
Ne maradjon otthon a napszemüveg, naptej.
Hihetetlen számokat húztak ki az ötös lottón, sokan lettek milliomosok
Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult
Vilmos herceg születésnapján jött a gólyahír a Palotából, erre senki sem volt felkészülve
Paláver – Lavinát indított Orbán az EU-ban, már az osztrákok is sarokba ültetnék von der Leyent + videó
Valkusz Milán kifakadt, elege van az ismertségből: „Nem járhatok a Tescóba?”
Uniós szankciók csődje: Lengyelország csak most vette észre, hogy az oroszok végig rajta keresték degeszre magukat – azt se tudja, hogyan tiltsa ki őket
Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
„A sz.rt is kiverem belőled” – megfenyegetett egy szurkolót az Inter sztárfocistája – videó
A világbajnok olasz csapat szókimondó hőse ma már nem rakná be magát a csapatba
Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n
Ezért hasznos a szigorított drogpolitika
Ez a lépés vezethet el a békéhez?
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Nem kímél senkit és semmit a Tisza Párt vezetése.
Tekintélyt parancsoló harceszközökkel erősít tovább a honvédség.
Ne maradjon otthon a napszemüveg, naptej.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.