Tarlós István: Uniós kötöttség a dugódíj bevezetése

Az ügyben még nem született döntés, a behajtási díjjal foglalkozik majd a fővárosi közfejlesztési tanács, és az EU-val is folytattak már egyeztetéseket – közölte a főpolgármester.

Forrás: MTI2019. 04. 18. 15:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közölte, a Főkert vezérigazgatójától kért egy statisztikát, hogy hasonlítsák össze: „mit művel Zuglóban a fanyüvő főpolgármester és a környezetvédelem királya, Zugló polgármestere”. Az adatok szerint – leszámítva a Városligetben, a Főkert által ültetett 73 fát – a főpolgármesterként több fát ültetett Zuglóban, mint három év alatt a kerületi polgármester – jelezte, hozzátéve azt is, hogy a jelentés szerint a XIV. kerületben egyetlen zöldfelületi beruházás van, de az is csúszásban van, és problémákkal terhelt.

Tarlós István a dugódíj bevezetésére vonatkozó kérdésekre válaszolva azt mondta: amíg nem ismerik az Európai Unió álláspontját, hogy ragaszkodnak-e komoly pénzelvonásokhoz, ha nem vezetik be a behajtási díjat, addig az ügyben nem tudnak eljutni a döntéshozatalig.

A főpolgármestert kérdezték arról is, hogy ellenzéki képviselőnők közösen kezdeményezik a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását. Tarlós István elmondta, nem zárkózik el attól, hogy a nehéz helyzetbe jutott embereken segítsenek szociális támogatásokkal. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy ezekért a nehéz helyzetekért az önkormányzatot „nulla felelősség terheli”, továbbá erre a fakultatív feladatra források szükségesek.

Kitért arra is, hogy a fővárosnak vannak egyéb szociális kötelezettségei, amelyek szintén forráshiányosak. A főpolgármester példaként említette, hogy a hajléktalanokra szeretne több pénzt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.