Orbán Viktor: Újra itt
„Minden idők legnagyobb Békemenetével a hátam mögött” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsra érkezését követően.
„Minden idők legnagyobb Békemenetével a hátam mögött” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsra érkezését követően.

Németország? Hát igen … „Német”ország…

Számtalan vegzálással, nehézséggel, valamint abszurditással kell szembenéznie a kárpátaljai magyar közösségnek a mindennapok során.

Október 2-án közel 50 európai állam- és kormányfő gyűlik össze a dán fővárosban az Európai Politikai Közösség (EPK) hetedik csúcstalálkozójára.

Olyan összesítés jelent meg, amely alapján a magyarországi minimálbér Európa élvonalába tartozik, és alig akad párja annak, amit produkált.

A Német Iparszövetség szerint katasztrofális a megállapodás.

Botrányos lépésre készültek a háborúpárti erők.

A gazdák a vészharangot kongatják.

A miniszterelnöki főtanácsadó szerint az is alapvető elvárás lenne, hogy az őshonos nemzeti közösségeket az érintett államok alkotmányában is államalkotó tényezőként ismerjék el.

A hitelesített végeredmény már a miniszterelnöknél van, hamarosan ismerteti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez egy politikai üzenet a brüsszelieknek és az itthon embereiknek.

Tanyi György több mint tíz év után szabadult.

Ma érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés.

Több fontos út is elkezdett bedugulni.

Orbán–Trump-csúcstalálkozó komoly diplomáciai siker volt a magyar fél számára.

A lépés a nyomozás előrehaladásához kapcsolódik.

A honvédelmi miniszter szerint a képlet egyszerű: megvédtük a rezsicsökkentést, hiszen megszűntek az amerikai szankciók.

Új, a fejlesztőket érintő szabályok érkeztek. A kormány garantálja a beígért lakások megépülését.

Öt előadást láthat a közönség.

Az örmény válogatott tudja: a magyarok elleni mérkőzés az utolsó esélye a vb-selejtezőn.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.