A kiadási tételek mértéke szerint tehát az egészségügy 2010-ben a költségvetés hét százaléka volt, most azonban helyesen számolva 10,2 százalék! Azaz hamis az az érvelés, hogy az elmúlt ciklusok tették tönkre a magyar helyzetet. Egy dolog azonban tanulság, itt is: nem elég helyesnek lenni, helyesnek is kell látszani. Hiszen ezeket az adatokat kevéssé tudta a közvélemény.

Világos, hogy nem lehet közvetlenül összehasonlítani az egyes országok kiadásszerkezetét. Hiszen például az Egyesült Államokban azt, ami magánszolgáltató által végzett egészségügyi beavatkozás, többnyire gyakorlatilag a magánbiztosító fizeti.

Amerikában egy magánkórházi műtét költségét többféle szereplő fizetheti, attól függően, hogy a betegnek van-e biztosítása és az milyen típusú. A rendszer vegyes: a legtöbb esetben a magán-egészségbiztosító fizeti a számla nagy részét, a beteg pedig fizeti az önrészt, s csak bizonyos esetekben fizet az állam (például Medicare vagy Medicaid). Biztosítás nélkül pedig a beteg viseli szinte az egész költséget. Az EU nagy részében más a rendszer, mint az Amerikában. A legtöbb embernek kötelező egészségbiztosítása van, ezért egy szükséges műtét költségének döntő részét a biztosító vagy az állami rendszer fizeti. A kórház közvetlenül a biztosítóval számol el, a beteg általában csak kis önrészt fizet.

Amikor Magyarországon azt mondják, hogy egy kórház működtetését kiszervezik, az általában nem azt jelenti, hogy maga a kórház teljesen magánkézbe kerül, hanem hogy bizonyos feladatokat vagy akár az üzemeltetés egy részét külső cég végzi. Ez többféle dolgot jelenthet: takarítás, étkeztetés, labor, képalkotó diagnosztika (CT, MR), informatikai rendszer, műszaki üzemeltetés, egyes osztályok működtetése, s ritkábban teljes menedzsment vagy PPP-jellegű konstrukció.

A magyar kiszervezési megoldásra úgy kezdtek áttérni, hogy például, a kormányzat meg akart szabadulni a beruházási költségek egy részétől. Mondjuk a CT-vizsgálatokat egy vállalkozó által beszerzett gépekkel végeztette el. Mivel a magyar egészségügyben a legtöbb kórház továbbra is állami fenntartású, és a finanszírozás döntően az állami egészségbiztosítóból történik (NEAK), a kiszervezés tehát azt jelenti, hogy az állam vagy a kórház szerződik egy magáncéggel, és az a cég nyereségért cserébe biztosít bizonyos szolgáltatásokat. Gyorsabb beszerzést és modernebb technológiát hozhat, de drágább lehet hosszú távon. Amíg a kórház által a kiszervezett vizsgálatokat éppúgy a tb-vel fizetteti meg a vállalkozó, mint hogyha maga csinálná, az a működtetésben állami finanszírozást jelent. A kiszervezés azt jelenti, hogy az állam nemcsak a működési költséget, de a vállalkozói profitot is finanszírozza, ilyen módon. Míg a beruházások egyszeri összegét esetleg megspórolja, a szerződésekbe beépített profit révén valójában sokszorosan kifizeti azt – hosszabb idő alatt… A kormányok hajlamosak csak ciklusokban gondolkodni, s nem képviselnek hosszú távú közérdeket. Tehát a kiszervezés nem automatikusan privatizáció, de egy lépés afelé, hogy a magánszektor nagyobb szerepet kapjon az állami egészségügy működésében. Ez eddig is érzékelhető volt az egészségügyben, most meg mintha még nagyobb hangsúlyt kapna az új kormányzat elképzeléseiben.

Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy az egészségügy idézett súlyos problémája nem sajátosan magyar jelenség. Az ápolószemélyzet szűkössége mindenütt gond, egész Európában. A modern technika következtében az egészségügy kiadásainak drágulása ugyancsak általánosnak tekinthető, s ez másutt is komoly nehézség. Az orvosképzés egyébként igen drága; erre a nyugati országokban is nehezen találhatók források. Az viszont valós gond, hogy a végzett magyar egészségügyi dolgozók is nagy számban mennek el külföldre, hiszen így más nemzetek helyett vállal a magyar kormányzat kiadásokat, a képzésükkel kapcsolatban. A jelen szabályozás szerint bizonyos itthoni munkavégzésre kötelezve vannak az államilag finanszírozott hallgatók: húsz éven belül az államilag támogatott képzési idő kétszeresét kell itthon ledolgozniuk, ami helyes elv. (Önköltséges képzésre ez nem vonatkozik.) Előfordulhat azonban, hogy a magasabb bérek, kedvezőbb munkafeltételek nyomban külföldre csábítják a fia­talokat, s így az elöregedő orvosi kar frissítése lassabban valósulhat meg.

Nem vitatjuk tehát, hogy nagy kihívások előtt áll az egészségügy. Sok sikert kívánunk a vezetésnek ezeknek a bonyolult feladatoknak a megoldásához! De nem a visszamutogatás a helyes gyakorlat, hanem a komplex fejlesztés. Sajnos valóban halálos ítélet lehet, ha a jelenlegi roppant hosszú várakozási idők fennmaradnak; de ugyanakkor nem lenne szerencsés gyorsan elmozdulni a magánegészségügy felé. Széles társadalmi rétegek vannak ugyanis nagyon alacsony jövedelmi kategóriában. Ez is halálos ítélet lehet sokaknak.

Vajon a jelenlegi liberális szemléletű kormányzás mennyire lesz erre tekintettel?

A szerző közgazdász, professor emerita