Sohasem értettem, hogyan lehetett egész Európát és nálunk, Magyarországon is az embereket belehergelni az első és második világháborúba. De ezekre még csak van valami magyarázat. A jogos magyar felháborodás, 1914-ben az anarchista akció, a trónörökös-gyilkosság miatt. Ámbár az is egy lélektani kérdőjel számomra, hogyan lett a ’48-as forradalom leverőjéből „Ferenc Jóska” a magyar bakák énekében. Miért volt nekünk fontos egy osztrák császárfi? Na jó, talán ott volt Sissi, a magyarbarát királyné. 

Alig van magyar család, akinek nem éltek rokonai az elszakított területeken. Sok ember volt, aki ezen valamennyire változtatni szeretett volna. Erdély visszajuttatása nagy vonzerőt jelentett. De egyébként is német zsarolás volt a fegyveres katonák kiküldése a frontra. És tudjuk, a hitleristák meddig mentek el a zsarolásban!, lásd a kormányzó fiainak a sorsát.

De most? Amikor már úgy tűnik, bele kell törődnünk szétszakított nemzettestünkbe, és csak a békés kapcsolatépítés adhat reményt a más országokba került, kisebbségben élő magyar testvéreinkkel való együttműködésre, vajon mi az ördög viszi rá honfitársaink egy részét, hogy háborút támogató politikusok mögé álljanak? 

Máskülönben nehezen érthető, hogyhogy nem zavarják el a polgárok azokat a politikusaikat, akik gyermekeiket háborúba akarják küldeni, és támogatják a kétnembeli kötelező sorozást?

Bocsánat, itt valamit tisztáznunk kell. Jómagam abszolút békepárti vagyok. Nem vagyok mégsem olyan pacifista, aki a katonaság intézményét ab ovo elutasítja. Honvédelemre bizony célszerű egy nem túl hosszú katonáskodással felkészíteni a fiatal férfiakat. Példaként lelki szemeim előtt a svájci gyakorlat jelenik meg, ahol minden férfinak otthon van a hadfelszerelése, és rendszeres gyakorlatokon vesz részt. A katonaság fegyelemre nevelő hatásáról rosszat, de sok jót is el lehet mondani. Kétségkívül gyűlöletes a durva, embereket megalázó káplármagatartás. Életük további folyamatára azonban ez az időszak mindenképpen kihatással van. Olyan közösségi magatartásra, összetartásra nevel, ami szükséges és hasznos a társadalomban. Lásd megint csak a svájci példát, ahol a civil életben való boldogulást segítik a bajtársi kapcsolatok, a katonaság alatt megismert jellemek. De hát ezt más demokráciákban is láthattuk, akár Amerikában is.