Kisvállalkozásaink kihívásokkal küzdenek. Pedig a kormány teljes kkv-támogatási kerete jó eséllyel meghaladta az 1400 milliárd forintot 2025-ben, abban az értelemben, hogy ilyen nagyságrendben mozgósítottak forrásokat kkv-orientált programokra a költségvetés és uniós fejlesztési források együttese alapján. Lásd a Demján Sándor-programot, a Kkv 1+1 beruházásösztönzést, a munkahelyi körülmények javítását és a munkaerőképzések támogatását célzó keretet. És hát ott van a családtámogatások további bővítése, amelyek azonnali, kézzelfogható nettó jövedelemnövekedést hoztak a dolgozó családoknak, s az egy–három gyerekes, munkából élő, közepes jövedelmű háztartásoknak sokat jelentettek. A nyugdíjasoknak adott segítségek is javították e réteg életszínvonalát.

Mindenesetre nagyon szívmelengető volt például karácsony napján, hogy alföldi kisvárosunk péksége megajándékozta a járókelőket friss péksüteményeivel. Hát még az, hogy horgolt karácsonyfa díszíti a közteret. És számtalan adventi gyermekműsor volt, s élő betlehemes meg tavasszal a mindenkit megmozgató passiójáték. A városkában élnek a hagyományok. Szüreti bálok, káposztafőző versenyek vannak ősszel. Itt még lehet sétálgatni esténként az utcákon, és a keresztény identitást megvallani is.

Kis hazánk zenei nagyhatalom. Boldog örömmel láttam egyik hazatért diplomata ismerősöm posztját a Facebookon: „Milyen csodálatos volt A diótörő az Operaházban!” Ezért nagyon fontos az oktatásügy, az egészségügy, a kultúra. Ezért kell e területekre jobban odafigyelni. Persze arra is, hogy a természeti csapásokat sikerüljön mérsékelni, az agráriumot jobban megszervezni, hogy ne csak külföldi termék legyen a boltok polcain. Hogy olcsóbb legyen az élelmiszer, a fogyasztói kosár szíve. És odahatni, hogy épüljenek olcsó lakások, le lehessen törni az egekbe menő lakás­árakat. Ez nagyon fontos a fiatalságnak. Persze az energiaárak féken tartása is. Mindenkinek! Nem is tudom, mi lenne ebből a sajnos erősen differenciált jövedelmi skálájú társadalomból, ha a nagy szegénységben élők – de akár a középrétegek is – nem számolhatnának ilyen gazdaságpolitikával.

Fontos, milyen jövőképet látunk magunk előtt. Ha van remény, akkor az ember nem fél a következő esztendőtől.

Egy ötgyerekes családanya mondta nekem: „Én nem szeretném, hogy fiaimat elvigyék katonának.” Márpedig látjuk a sajtóhírekből, hogy Európa háborúra készülődik. Pangó gazdaságát hadiipari beruházásokkal akarja fellendíteni. Láttuk, ez a történelmi példákban hová vezetett. Nos, ezt nem akarjuk! Ebben talán egyetért a magyar társadalom nagy része. Mert sajnos megosztott, és vannak, akik a háborúpárti Európát támogatják. Nem gondolják meg, ez mit jelent. Aligha hiszem, hogy a háborúpárti vezetők jelentkeznének önkéntesnek a lövészárokba. Különösen olyan háborúban, amely nem a mi földünkön zajlik. A háborút kirobbantók mindig másokat küldtek a halál poklába.

Csak rajtunk múlik, hogy ne ilyen vezetőket ültessünk népakarattal a fejünk fölé!

A szerző közgazdász, professor emerita